Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Vezsenynél önerőből emeltek gátat a földtulajdonosok

A Tisza menti Vezsenynél a hétvégén a helyi gazdák önerőből megemelték a nyári gát egy kritikus szakaszát, hogy a folyó jövő heti tetőzésekor megvédjék földjeiket az elöntéstől. Hatvani Lajos a település polgármestere vasárnap az MTI-nek elmondta: a vízügyi szervezet által korábban 680-740 centiméterre lebontott gátat a hétvégén 750 centiméteresre magasították.


Dátum: 2004-04-18 16:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=22417
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:53:38.639267, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ezzel esélyt teremtettek arra, hogy a gátszakasz mögött lévő 1.100 hektár megművelt szántóföld, valamint 300-400 hektár erdő és legelő "víz nélkül megússza" az újabb tiszai árhullám levonulását - tette hozzá.

A munkákat az önkormányzat szervezte, a gépek és anyagok költségeit - több mint félmillió forintot - a földhasználók adták össze, a homokzsákok töltését és kihelyezését mindenki ingyen végezte.

Fazekas Helga a Közép-Tisza Vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Köti-kövizig) központi ügyeletese elmondta: a Közép-Tiszán változatlanul lassú áradás figyelhető meg, a folyó jelenleg Kisköre térségben tetőzik. A Köti-kövizig Kiskörétől Csongrádig terjedő, 410 kilométer hosszú gátszakaszán elsőfokú védelmi készültség van érvényben.

A szakember tájékoztatása szerint az Alföld közepén az elmúlt napokban lehullott csapadék a Tisza vízszintjét nem emelte meg, az eső inkább a belvizes területek nagyságát növelte. Szolnok térségében pénteken és szombaton összesen 10-11 milliméter közötti csapadékot mértek.

A Tisza tetőzését Szolnoknál a jövő hét közepére-végére várják 735-740 centiméter körüli értékkel, ez a másodfokú készültséghez közeli állapotot jelent. A szolnoki maximális vízállást a 2000. évi áradásnál rögzítették 1.041 centiméterrel.

A Hármas-Körös a Köti-kövizig által védett jobboldali szakaszán másodfokú a készültség, ami éjjel-nappali figyelőszolgálattal és a kritikus pontokon vészőrök felállításával jár.

A Köti-kövizig árvízvédelmi munkáiban a hétvégén 193-an dolgoztak.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek