Az MSZP a Ron Werber által meghatározott gyűlöletkampányt kívánja folytatni
Sajnálatos, hogy Lendvai Ildikóról és az MSZP-ről a mai vasárnap kiderült, hogy a Ron Werber által meghatározott gyűlöletkampányt kívánja folytatni az elkövetkező időszakban - írja közleményében Révész Máriusz, a Fidesz szóvivője.
Dátum: 2004-04-18 17:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=22420
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:53:39.528832, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kétszínű módon azt hangoztatják, hogy a kampánynak nem szabad belpolitikai kérdésekről szólnia, és mégis ilyen kérdések mentén kívánják megosztani és egymásra uszítani a magyar társadalmat.
1. Lendvai Ildikó, Ron Werberhez hasonlóan, pontosan tudja, hogy a Fidesz nem kíván hozzányúlni az abortusz-törvényhez. A jelenlegi szabályozás, hosszas társadalmi vitát követően alakult ki, és megfelel az Alkotmánybíróság által támasztott követelményeknek is.
2. Az egyház és az állam szétválasztása Magyarországon már régen és egyértelműen megtörtént. Ezen a Fidesz nem kíván változtatni. A Fidesz senkit nem kíván bevonni a kampányába, de mindenkinek megköszöni a segítséget, aki a Szövetség által képviselt értékeket fontosnak tartja.
3. Lendvai Ildikó figyelmét bizonyára elkerülte, hogy a Fidesz egy évvel ezelőtt közzétette az "Európa a jövőnk, Magyarország a hazánk" című dokumentumát, melyben az uniós tagság mellett foglalt állást. Emellett Orbán Viktor az Európai Néppárt megbecsült és elismert alelnöke.
Tisztelettel arra kérjük Lendvai Ildikót, hogy üres pártviták helyett az embereket érintő fontos kérdésekről, amelyek a munka, az otthon és a biztonság folytassunk közéleti párbeszédet. Tisztelettel felkérjük az MSZP frakcióvezető asszonyát, hogy aláírásával támogassa a Fidesz nemzeti petícióját, amelyet eddig már több mint 350 ezer ember támogatott. Várjuk az MSZP támogatását is.
Révész Máriusz Fidesz szóvivő
fideszfrakcio.hu