Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Elindult a Szojuz űrrepülő három űrhajóssal a Nemzetközi Űrállomásra

Három űrhajóssal a fedélzetén sikeresen útnak indult és pályára állt hétfőn a Szojuz orosz űrrepülő a Nemzetközi Űrállomás (ISS) irányában a kazahsztáni Bajkonur űrközpontjából.


Dátum: 2004-04-19 07:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=22424
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:53:40.743595, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Szojuz TMA-4 típusú űrrepülőn az amerikai Michael Fincke, az orosz Gennagyij Padalka és a holland Andre Kuipers tartózkodik - utóbbi az európai űrkutatási ügynökséget (ESA) képviseli. A három űrhajós a tervek szerint szerdán érkezik meg céljához, ahol Fincke és Padalka fél évig tartózkodik majd (Kuipers kilenc nap után visszatér a Földre). Az orosz Alekszandr Kalerit és az amerikai Michael Foale-t váltják, akik tavaly október óta végeznek munkát az űrállomáson.

Amióta a Columbia amerikai űrsikló 2003. február 1-jén felrobbant, az ISS személyzetének rendszeres cseréje és az űrállomás utánpótlása kizárólag az orosz űrrepülőkkel történik. A NASA, az amerikai űrhajózási hivatal október előtt nem újítja fel repüléseit.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek