Moszkvában vietnámiak robbantottak
Vasárnap késő este egy vietnámiak lakta moszkvai kollégiumban az elsődleges feltételezések szerint nem gázrobbanás, hanem szándékos robbantás történt.
Dátum: 2004-04-19 09:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=22432
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:53:43.179482, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az orosz rendőrök szerint nem terroristák, hanem garázdálkozók hozhatták működésbe a robbanószerkezetet a Moszkva északkeleti részén lévő kollégium bejáratánál.
A robbanásnak 19 sérültje van, ebből kilencen szorultak kórházi kezelésre. Több ablak kitört és néhány belső fal is megrongálódott, az épület alapszerkezetében mégsem esett kár.
A kollégiumban egy moszkvai műszaki egyetem vidéki és külföldi hallgatói laknak, de néhány szobát vietnami üzletembereknek és munkásoknak adtak ki.
Forrás: Index
fideszfrakcio.hu