Együttműködésre van szükség India és Pakisztán között
Chris Patten, az Európai Unió külkapcsolatokért felelős biztosa szerdán a pakisztáni fővárosban közölte, hogy együttműködésre és a feszült diplomáciai helyzet feloldására szólítja fel a kasmíri kérdés miatt egymással szemben álló Indiát és Pakisztánt.
Dátum: 2002-05-22 16:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2132
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:34:07.231960, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Az egyik dolog, amire felhívom a figyelmet, az ENSZ Biztonsági Tanácsának 1373-as határozata, amelyet Pakisztán is aláírt, csakúgy, mint az Európai Unió tagállamai. Szeretném felhívni a figyelmet a szóban forgó BT-határozat és a jelenlegi kasmíri helyzet közötti összefüggésekre" - mondta iszlámábádi sajtótájékoztatóján Patten.
Az 1373-as határozatot a tavaly szeptember 11-i amerikai terrortámadások után hozta meg a BT, s annak értelmében az aláíró államok kötelesek együttműködni a terrorista akciók elleni fellépésekben - utal rá a Reuters.
Az indiai-pakisztáni határon jelenleg mintegy egymillió katona állomásozik, az állami vezetők megnyilvánulásaiból pedig arra lehet következtetni, hogy India háborúra készül a szomszédos Pakisztán ellen, amelyet Újdelhi a kasmíri szeparatisták támogatásával vádol.
Az Európai Unió jelenlegi spanyol elnöksége kedden kiadott közleménye szerint az indiai-pakisztáni határon zajló incidensek súlyos fenyegetést jelentenek nemcsak a két népre, hanem az egész térség stabilitására nézve is. Az elnökség az EU nevében felszólította a feleket, hogy azonnal tegyék meg a "beláthatatlan következményekkel járó konfrontációs spirál" elkerüléséhez szükséges lépéseket.