A Werber-jugend se istent, se embert nem ismer
Kósa Lajos felhívással fordul az ország valamennyi önkormányzati testületéhez és vezetőjéhez, hogy az európai parlamenti választási kampány idejére is biztosítsák a polgárok nyugalmát, s "ha zavarja őket a választási háborús hangulat, akkor kövessék Debrecen példáját" és szankcionálják az önkormányzati határozatok, rendeletek megsértőit.
Dátum: 2004-04-17 18:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=22435
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:53:44.076408, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Debrecen fideszes polgármestere szombaton rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be: határozat-tervezetet terjeszt be Debrecen közgyűlése elé, miszerint azoknak a szervezeteknek, amelyek ingyen vagy kedvezményesen kaptak ingatlant a várostól, és az európai parlamenti választási kampány során megsértik a helyhatósági előírásokat, azoknak megszüntetik a kedvezményét, s két évig nem is kaphatják vissza.
Kósa Lajos annak kapcsán szánta el magát e lépésre, hogy - szerinte - "az MSZP háborúnak fogja fel az európai parlamenti választási kampányt, ahol nem ellenfél, hanem ellenség van, akit le kell győzni".
"Tóbiás József szocialista pártigazgató értésre adta: nem számít etika, szokásjog, jogszabály, önkormányzati határozat, csak a választási győzelem" - utalt a szocialista kampánygyűlésen elhangzottakra.
A fideszes polgármester szerint az önkormányzatok "nem eszköztelenek, hogy biztosítsák polgáraik nyugalmát".
"Erőt kell mutatni a Werber-jugendnek, amely se Istent, se embert nem ismer" - fogalmazott Kósa Lajos.
Ha Debrecen fideszes többségű közgyűlése elfogadja a polgármester határozat-tervezetét, úgy a kampány során esetlegesen bekövetkező jogsértések szankcionálásáról az önkormányzati testület dönt.
Ez végső soron oda is vezethet, hogy az adott párt elveszíti székházát Debrecenben, mert a jelenlegi négyzetméterenként 100 forint bérleti díjat piaci alapon akár 4500 forintra is emelheti a testület, de akár drasztikusan növekedhetnek a közterület-foglalási díjak is.
Kósa Lajos - aki reményét fejezte ki, hogy felhívásához valamennyi hazai önkormányzat csatlakozik - fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy bár "háborút az MSZP hirdetett, a jogsértőkkel szembeni szankcionálás valamennyi pártra, szervezetre vonatkozik".
MTI - fideszfrakcio.hu