Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Greenpeace a GMO-k betiltását követeli az új EU-tagoknál

A Greenpeace felszólítja Magyarország, Szlovénia, Szlovákia, Cseh- és Lengyelország kormányát, hogy tiltsa meg a genetikailag módosított szervezetek (GMO) termesztését, amelyeket az Európai Unió már szabadföldi kibocsátásra engedélyezett - mondta Nemes Noémi, a Greenpeace magyarországi kampányszervezője hétfőn Budapesten.


Dátum: 2004-04-19 13:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=22444
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:53:46.912131, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A nemzetközi környezetvédő szervezet mindezt az új tagországok géntechnológiai alapú mezőgazdaság által még érintetlen ökoszisztémájának védelmében teszi - tette hozzá a kampányszervező.

Az öt említett új csatlakozó ország fővárosában egyidejűleg tartottak a témában sajtótájékoztatót, a tiltakozást Brüsszelben is kiadták.

Nemes Noémi az MTI érdeklődésére elmondta, hogy a magyarországi Greenpeace szervezet a múlt héten elküldte tiltakozó levelét a magyar földművelésügyi tárcának.

A kampányvezető rámutatott: az osztrák agrárminiszter szintén kérte a csatlakozó országok illetékes tárcáinak vezetőit, hogy ne engedélyezzék az érintett országokban a GMO-k termesztését.

A GMO-kra vonatkozó nemzeti tilalmat elrendelt már Ausztria, Németország, Franciaország, Görögország és Luxembourg is.

Nemes Noémi elmondta, hogy Magyarországon GMO-k termesztése egyelőre nem engedélyezett. Az Európai Unióban 18 génmódosított szervezetnek van érvényes engedélye. A terület, ahol ezeket eredetileg engedélyezték 10 országgal bővül. Ezen országok többségében eddig nem engedélyezték a GMO-k piacra kerülését, és nem is vizsgálták hatásukat az egyes országok környezeti adottságainak szempontjából.

A Greenpeace kampányszervezője hangsúlyozta, hogy semmilyen egyezmény nem született arról, hogy a 10 új tagországnak automatikusan el kellene fogadni a GMO-kat.

"Nemcsak azért nem szabad automatikusan kiterjeszteni az új tagállamokra az EU-ban már engedélyezett GMO-kat, mert ott nem végeztek kockázatelemezést, hanem azért sem, mert a nyilvánosságnak nem volt lehetősége, hogy részt vegyen a döntéshozatalban, az illetékes hatóságoknak meg arra, hogy beleszóljanak és kifejezzék esetleges kifogásaikat" - tette hozzá Nemes Noémi.

Darvas Béla egyetemi tanár, az MTA Növényvédelmi Kutatóintézetének munkatársa ismertette, hogy Magyarországon tanulmányozták az EU-ban bevezetés előtt álló, a Monsanto cég által előállított Mon810 kukoricafajtát. A vizsgálatok után megállapították, hogy az említett fajta esetleges magyarországi termesztése veszéllyel járna a biotermesztésre, hiszen a szomszédos parcellákban génfertőzés jöhet létre. Ezzel a termesztett kukorica már nem lenne biotermék.

A kutató ismertette, hogy az említett fajta termesztési területén 1.500-2.000-szer annyi, a baktériumok által termelt méreganyagot bocsátana ki, mint ami egyetlen, a növényvédelemben engedélyezett biológiai védekezésre alkalmas készítmény kezelésével kijutna a természetbe. A Mon810-es olyan genetikai módosításokat tartalmaz, amely a kukoricamoly lárváira mérgező, eredetileg baktériumok által termelt anyagot állítson elő.

A Mon810-es például veszélyeztetné a védett lepkefajokat. A földbe bejutott toxinmennyiségnek 8-10 százaléka még egy év után is fellelhető a talajban, habár a gyártó rendkívül gyors környezeti lebomlást ígér.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek