Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Petrarca emlékév Magyarországon

Francesco Petrarca olasz költő születésének 700. évfordulója alkalmából a magyarországi emlékév megemlékezéseinek sorában két nemzetközi konferenciát is rendeznek - közölték a szervezők hétfőn sajtótájékoztatón Budapesten az Olasz Kulturális Intézetben.


Dátum: 2004-04-19 14:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=22445
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:53:47.224333, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Arezzóban született humanista költőnek szentelt emlékévet Carlo Azeglio Ciampi olasz köztársasági elnök nyitotta meg március 26-án Budapesten, a Szépművészeti Múzeumban.

Mint a sajtótájékoztatón elhangzott április 28-tól 30-ig rendezik meg a Petrarca és a humanizmus című tudományos tanácskozást.

A nyitó napi estnek a budapesti Olasz Kulturális Intézet ad otthont. A második és a harmadik nap előadásait Piliscsabán, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen hallgathatják meg az érdeklődők.

A konferencia az Olasz Nemzeti Petrarca Kutató Központ védnökségével valósul meg, a Milánói Katolikus Egyetem és a Budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem közreműködésével. A szervezők között van a szombathelyi Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola és a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézete.

Az előadók sorában lesz Szörényi László, a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézetének igazgatója, Giuseppe Frasso, a Milánói Katolikus Egyetem professzora, Luigi Tassoni professzor, a Pécsi Tudományegyetem olasz tanszékének vezetője, valamint Barna Imre, az Európa Könyvkiadó főszerkesztője.

A Pécsi Tudományegyetem olasz tanszéke, a Budapesti Olasz Kulturális Intézet a trieszti, valamint a bolognai tudományegyetemmel karöltve rendez a tervek szerint 9 ország 40 kutatójának részvételével nemzetközi szemináriumot Az európai Pertrarca címmel. A szeptember 27-től 29-ig tartó konferenciának a Pécsi Tudományegyetem lesz a helyszíne.

A konferencia meghívott előadói között vannak írók, filozófusok, filológusok, kritikusok, zenetudósok, történészek és művészettörténészek.

A szemináriumra várnak például előadót Madridból, Romából, Lausanne-ból Volgográdról és Firenzéből.

Az évforduló alkalmából több kiadvány is napvilágot lát. Ezek között az Európa Könyvkiadó gondozásában jelenik meg Francesco Petrarca Daloskönyve.

A Helikon Irodalomtudományi Szemle Petrarca különszámot ad ki.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek