Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A kormánypártoknak tetszenek a falfirkák

Tárgysorozatba vette, de általános vitára nem találta alkalmasnak az alkotmányügyi bizottság hétfőn azt a fideszes indítványt, amely büntetőjogilag szankcionálná a falfirkálást.


Dátum: 2004-04-19 14:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=22449
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:53:48.512370, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Nagy Gábor Tamás (Fidesz) a bizottság ülésén elmondta: javaslata értelmében a kisebb kárt okozó falfirkálókat pénzbüntetéssel, vagy közmunkával lehetne sújtani, a nagyobb, illetve jelentős kárt okozókat és a műemlékeket megrongálóknak pedig akár két-három éves szabadságvesztéssel is lehetne büntetni.

A javaslat ellen felszólaló képviselők azzal érveltek, hogy a problémát szerintük nem büntetőjogi eszközökkel, hanem megelőző lépésekkel kellene kezelni.

A javaslat tárgysorozatba vételét az ellenzéki képviselők mellett több kormánypárti politikus is támogatta.

A bizottság viszont nem támogatta Pettkó András (MDF) hasonló tartalmú, de a fent ismertetettnél szigorúbb büntetéseket lehetővé tevő javaslatát.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek