Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Feláldozott közalkalmazottak a werberi szavazatgyűjtés oltárán

Szalay Ferenc fideszes országgyűlési képviselő a Pénzügyminisztérium képviselőjéhez intézett interpellációjában azt feszegette, hogy - a belügyminiszter ígéretével szemben - miért kerüli el a jóléti rendszerváltás a közalkalmazottakat.


Dátum: 2004-04-19 15:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=22452
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:53:49.418692, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szalay Ferenc emlékeztett rá, hogy a Medgyessy-kormány, a polgári kormány gazdaságpolitikájának köszönhetően, 320 milliárd forint elosztható költségvetési forrást örökölt elődjétől, mégis - tette hozzá - a gazdaság gondjaiért és a pénztelenségért az Orbán-kormányt okolja.

Elmondta azt is, hogy a közszférában végrahajtott "egyszeri, jelentős bérkiigazítás" a Fidesz támogatásával valósult meg, ám nem érti, hogy az ígéretekkel szemben miért nem került sor ezt követően a bérek ezt évenkénti, GDP-t meghaladó mértékű felzárkóztatására.

Mára a bérfejlesztés teljesen eltűnt a drasztikusan növekvő gázszámlák, energia, és élelmiszerárak, a gyorsan emelkedő infláció következtében - fogalmazott a képviselő. Hozzátette: az önkormányzatok joggal érezhetik becsapva magukat, hiszen - mint rámutatott - a kormány nem biztosított forrásokat a közalkalmazotti béremelések kőtelező kifizetéséhez.

Szalay Ferenc az elmúlt két év eseményei alapján úgy véli, hogy a szocialisták "a werberi szavazatgyűjtés oltárán bármit képesek feláldozni". Elmondta, hogy a kormányváltás óta eltelt időszakban a közalkalmazotti és köztisztviselő illetményalap nem emelkedett, az infláció szárnyalása pedig teljesen ellehetetleníti a bérből és fizetésből élő embereket. Mára mindenki számára világossá vált, hogy Medgyessy Péter kormánya kirakatpolitizálást folytat, a súlyos gazdaságpolitikai baklövések árát pedig az emberekkel fizetteti ki - szögezte le Szalay Ferenc.

Veres jános, a Pénzügyminisztérium politikai államtitkára szerint a valóság ellentmond a fideszes képviselő szavainak. Veres jános hangoztatta, hogy a közalkalmazotti bérek az elmúlt időszakban emelkedtek, a 2005. évi bérfejlesztéseknél pedig a kormányprogramnak megfelelően kívánnak eljárni. A nemzeti össztermék bővülésével arányosan növeljük a béreket - állította Veres János.

Szalay Ferenc erre úgy reagált, hogy a kormány - ígéreteinek ellentmondóan - nem valósította meg a bérek szinten tartását.

Szalay Ferenc nem, de az Országgyűlés kormánypárti többbsége elfogadta Veres János válaszát.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek