Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Álnok álmok és a valóság

Szörnyű álmom volt. Azt álmodtam én vagyok a miniszterelnök és harmincöt dühös ember furkósbottal kerget. A sok bámészkodó pedig azt kiabálja becsaptál, csaló vagy. Nem értettem, hiszen az üldözők majd mindegyike régi cimbora, és még a 2002-es választásokkor is nagyon jó barátok voltunk... Sümeghy Csaba interpellációjára Szekeres Imre válaszol. az interpellációt szó szerint, a választ és a viszontválaszt összefoglalóban közöljük.


Dátum: 2004-04-19 16:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=22455
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:53:50.363197, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szörnyű álmom volt. Azt álmodtam én vagyok a miniszterelnök és harmincöt dühös ember furkósbottal kerget. A sok bámészkodó pedig azt kiabálja becsaptál, csaló vagy. Nem értettem, hiszen az üldözők majd mindegyike régi cimbora, és még a 2002-es választásokkor is nagyon jó barátok voltunk. Segítettek a kampányban, hirdették a munka szentségét és biztonságát. A tömeg gyalázkodása pedig különösen bántott, hiszen én minden jót megígértem nekik, nem mondtam ugyan, hogy Kánaán lesz kis honunkban, de ez sem járt volna messze az igazságtól Hogy is volt ez? Mit ígért miniszterelnök úr annak a 35 szakszervezeti szövetségnek, akiknek barátságát, némelyeknek naivságát olyan kiválóan fel lehetett a 2002-es kampányban használni?

A jövőben - mármint a választások után - nem lesz olyan a gazdaságot és a munkavállalókat érintő kérdés, amiben ne konzultálna a szövetségekkel.

Azóta eltelt két év, és a miniszterelnök úr nem hogy a szakszervezeti szövetségek vezetőivel nem mert találkozni, hanem még az új kormány által kreált érdekegyeztető tárgyalásokon sem vett részt. A jó példa ragadós. Önt sem látták már évek óta ott, pedig majdnem közös kormányzást ígértek annak idején. Érthető: Ha nem vagyunk ott, nem hibázhatunk, és a társadalmi párbeszéd is fölösleges, a végén még számon kérik az ígéreteket. Gratulálok! A Kormány így igyekszik kibújni minden kézzel fogható kötelezettség vállalása alól. Mert mit ígértek önök a szakszervezeteknek?

Nagyon sokat. De ebből két dolog nagyon fájdalmas.

Ígérték, hogy tervet dolgoznak ki az Uniós bér és nyugdíj felzárkóztatására. Erről a mai napig nem esik szó, az ellenzék erre irányuló javaslatait, pedig leszavazzák. Szomorú mert ma Magyarországon a bérek nyolcadát érik az Unió átlagbéreinek, a nyugdíjak még annyit sem.

Mért kell ezt az országot kiszolgáltatottá tenni, mikor lehetőségűk volt a feleslegesen elherdált 100 milliárdokból enyhíteni a különbséget.

Hasonlóan fájó a munkanélküliek számának növekedése, ami márciusban már majdnem elérte a lélektani 250.000. fős határt, a 6%-ot. A 400 000 új munkahely teremtése, pedig olyan ígéretnek tűnik, ami soha sem fog megvalósulni, mert eddig ez a kormány a foglalkoztatáspolitikai eszközök rossz felhasználásával csak a mindennapos gyárbezárásokig, a létbizonytalanság eluralkodásáig ért el. Sajnos a súlyos mulasztások következtében a magyar társadalom elvesztette biztonságát, életét a bizonytalanság uralja.

Kérdezem miniszter úr, miért kellet a társadalmat félre vezetni miért kell, hogy az uniós csatlakozás után a munkahely elvesztésének állandó fenyegetettsége, a bérek minimális vásárló erejének érzése, illetve ténye uralkodjon?

Szekeres Imre szerint a képviselő minden rendben van, Medgyessy Péter már kétszer is megfordult az MSZOSZ székházában. Sümeghy Csaba országgyűlési képviselőt arra kérte, hogy ne egyen nehéz ételeket.

Sümeghy Csaba válaszában elmondta a miniszternek, hogy eddig nem értette, mit jelent Ron Werbernek az az előírása, miszerint a minisztereknek tilos igazat mondani. És most már azt is érti, miért lehetséges, hogy csak a ködös jövőről és a ködös múltról hallani.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek