Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Verheugen nem kapott szót két ciprusi görög tv-csatornán

Az Európai Bizottság különösnek tartja és sajnálja, hogy bővítési biztosa, Günter Verheugen nem szólalhatott meg két ciprusi görög tv-csatornán a szigetország újraegyesítésére kidolgozott ENSZ-béketervvel kapcsolatban - közölte hétfőn a biztos szóvivője.


Dátum: 2004-04-19 16:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=22458
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:53:51.296024, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Jean-Christophe Filori szerint a bizottság azzal a kéréssel fordult a tv-állomásokhoz, hogy tegyék lehetővé Verheugen számára annak kifejtését, miként tudja az unió összhangba hozni a tervet a közösségi joganyaggal.

Mindkét esetben elutasító választ kaptak, amelyet a tv-csatornák - egy magán és egy közszolgálati - azzal indokoltak, hogy ez beavatkozás lenne az ENSZ-tervről folyó vitákba, néhány nappal a róla tartandó sorsdöntő népszavazások előtt.

Ciprus görög és török közössége szombaton párhuzamos népszavazásokon foglal állást a Kofi Annan ENSZ-főtitkár irányításával kidolgozott tervről, amelynek értelmében három évtizedes megosztottság után laza konföderáció keretei között valósulna meg a szigetország újraegyesítése.

Filori szerint az Európai Bizottság és közvetlenül Verheugen semmilyen módon nem kívánja befolyásolni a népszavazások előtti viták kimenetelét; mindössze azt szerették volna megvilágítani, milyen szerepet játszhat az EU a rendezés jogi következményeinek a kezelésében.

Május 1-jén kilenc másik országgal együtt Ciprus is az EU tagjává válik, s uniós részről korábban már többször világosan értésre adták, hogy ez akkor is így lesz, ha addig nem sikerül megállapodásra jutni az újraegyesítésről. Arra is felhívták azonban a figyelmet, hogy a megosztottság fennmaradása súlyos gyakorlati problémákat okoz mind Ciprus, mind az EU számára.

Az unió a maga részéről kezdettől fogva készséget tanúsított arra, hogy elfogadja a majdani megállapodást, annak rendelkezéseit pedig összhangba hozza a közösségi joggal. A brüsszeli bizottság április 7-én tette meg konkrét javaslatait azzal kapcsolatban, hogyan kellene módosítani a csatlakozási szerződés Ciprusra vonatkozó részét a szigetország remélt újraegyesítése esetén.

Az eddigi közvélemény-kutatások adatai szerint az ország törökök lakta részében az ENSZ-terv elfogadásának hívei, míg a görög országrészben az ellenzők vannak többségben. A legutóbbi felmérések azonban azt mutatják, hogy a görögök körében is nő a terv támogatottsága.

Amennyiben a népszavazásoknak akár csak az egyike is elutasító eredményt hoz, Ciprus jelenlegi megosztott állapotában válik az EU tagjává. Nemzetközi jogi értelemben az EU-tagság ebben az esetben is az ország egészére lenne érvényes, mert az "Észak-ciprusi Török Köztársaságot" Törökországon kívül egyetlen állam sem ismeri el.

Ekkor azonban a nemzetközileg elismert ciprusi (görög) kormány fennhatósága - és az uniós jog alkalmazása - nem terjedne ki a török országrészre.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek