Demonstráltak a teherfuvarozók
Bács-Kiskun, Baranya, Fejér és Tolna megyében félpályás útlezárással tiltakoztak hétfőn a teherfuvarozók; a demonstrációval a fuvar tarifadíjak emelését, a költségek csökkentését szeretnék elérni.
Dátum: 2004-04-19 16:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=22460
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:53:51.946261, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Bács-Kiskun megyében Baján, az 55 és 51-es számú főutak találkozásánál lévő körforgalmi csomópont mellett mintegy 25 szerelvénnyel sorakoztak fel a Duna-híd felé vezető útszakasz félpályáján.
Baranya megyében Szentlőrincnél 20 teherautóval, mintegy 300 méter hosszan zárták le a 6-os út Pécsre vezető fél pályáját.
Fejér megyében 19 pótkocsis teherautóval zárták le a 63-as út mintegy 1,3 kilométeres szakaszát Cece külterületén.
Tolna megyében a 6-os számú főút sötétvölgyi elágazásánál pedig 10-15 tehergépkocsi zárta el a félpályát.
Tóth József, a Fejér megyei fuvarozók képviselője az MTI-nek elmondta: 6-7 éve változatlanul tonna/kilométerenként 8,50 forintot számlázhatnak a fuvarozásért, a szállítás költségei pedig többszörösére nőttek. Egyebek között drágult a gázolaj, és csak a kötelező autópálya használat évi 140 ezer forinttal növelte meg a fuvarozók kiadásait. Növeli a költségeket továbbá, hogy a fuvarozók egyre több helyen kénytelenek kerülőt tenni, mivel környezetvédelmi okok miatt számos településen súlykorlátozást rendeltek el.
A demonstrációval azt szeretnék elérni, hogy a tonna/kilométer díjat legalább 14-15 forintra emeljék. Továbbá fel akarják hívni a figyelmet, hogy az európai uniós csatlakozás után a külföldi szállítók előtt fokozottan megnyíló hazai szállítási piacon hátrányba kerülnek a magyarországi szállítók.
A fuvarozók a kormánytól várnak segítséget ahhoz, hogy a jövőben 15 forint/tonnakilométer díjért szállíthassanak. Ha az e heti demonstrációk nem vezetnek eredményre, május 10-én Budapestre vonulnak - mondta Fábián Zoltán, a baranyai fuvarozók képviselője.
A forgalomban fennakadás nem volt. A demonstráció kedden folytatódik reggel 8 órától 16 óráig.
MTI - fideszfrakcio.hu