Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gál J. rosszul informálódott az EU-s nyilatkozatról

Gál J. Zoltán kormányszóvivő rosszul informálódott az uniós csatlakozással kapcsolatos politikai nyilatkozatról tartott négypárti egyeztetésen történtek lényege felől - mondta Rogán Antal hétfőn MTI-nek.


Dátum: 2004-04-19 19:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=22469
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:53:54.673561, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A pártok egyetértettek abban, hogy az uniós csatlakozás ügyét egyetlen párt és a miniszterelnök sem sajátíthatja ki - közölte az ellenzéki képviselő, hozzáfűzve: "ennek megfelelően megegyezés született arról, hogy Medgyessy Péter szocialista és Áder János fideszes képviselő is visszavonja az uniós csatlakozás ügyében fogalmazott politikai nyilatkozattervezetét".

Rogán Antal arra reagált, hogy a kormányszóvivő az MTI-nek korábban azt mondta, az ellenzéki és a kormánypártok is támogatták a kormányfő által önálló képviselői indítványként beterjesztett, az uniós csatlakozásról szóló politikai nyilatkozat elfogadását az egyeztetésen. A fideszes képviselő közlése szerint abban állapodtak meg, hogy a négy parlamenti párt közösen készít elő egy új változatot, amelyet a pártok egy-egy képviselője szignál majd. "A Fidesz részéről a frakcióvezető szignálja majd, a szocialisták részéről viszont nem Lendvai Ildikó, hanem Medgyessy Péter képviselő, aki egyben a miniszterelnök" - mondta Rogán Antal, hozzátéve: a Fidesznek Medgyessy Péter személye ellen semmilyen kifogása nincs.

Az egyeztetésen Lendvai Ildikó (MSZP), Pető Iván (SZDSZ), Herényi Károly (MDF) és Rogán Antal vett részt.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek