Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Fidesz etikus választást szeretne és etikus választási kampányt folytat

Az európai parlamenti (EP) választásokon a jobboldal szervezettségből és szolidaritásból fog vizsgázni - mondta Schmitt Pál, a Fidesz alelnöke egy hétfői budapesti kampányrendezvényen.


Dátum: 2004-04-20 07:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=22474
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:53:56.188885, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"A jobboldal is vizsgázik szervezettségből, szolidaritásból, fegyelemből, bizonyítani akarásból, akár virtusból, hogy mi is képesek vagyunk ezen a téren is felvenni politikai vetélytársainkkal a küzdelmet" - jelentette ki az ellenzéki párt EP-listájának vezetője.

Hozzátette: a Fidesz etikus választást szeretne és etikus választási kampányt folytat majd, ezért a kampány során politikai ellenfeleiket tiszteletben tartják és kizárólag valós információkat közölnek majd.

Mint mondta, azért "ragadtatta el magát", amikor Ron Werber MSZP-s kampánytanácsadó távozását kérte, mivel ő "kizárólag erkölcsös és etikus kampányban és viselkedésben gondolkodik".

Schmitt Pál a múlt héten levélben kért személyes találkozót Medgyessy Pétertől annak érdekében, hogy a kormányfő segítsen "eltávolítani az országból" Ron Werbert.

A Fidesz EP-listáján szereplő Barsiné Pataky Etelka arról beszélt: azért fontos, hogy magyar képviselők legyenek az Európai Parlamentben, mert a Magyarországra érvényes jogszabályok 50 százalékát ott hozzák meg, a gazdasági jogszabályoknak pedig a 80 százalékát.

Kifogásolta, hogy a költségvetésben nincs benne a közvetlen mezőgazdasági támogatások 30 százalékos kiegészítése.

"Ezeknek a problémáknak (...) a kiküszöböléséről szól a Fidesz petíciója, határozottan, nem követelőzően, de letettük az asztalra azt, amit többek között ezeknek a problémáknak a kiküszöbölésével meg lehet oldani" - mondta Barsiné Pataky Etelka.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek