Varga Mihály: Ebben az esztendőben 13 év óta a legnagyobb adóteher-növekedés valósul meg
Kétségtelen tény, hogy ebben az esztendőben 13 év óta a legnagyobb adóteher-növekedés valósul meg a családok és a vállalkozók számára. Adót emelni nem csak úgy lehet, hogy az adótételek növekednek, hanem úgy is, ha a kedvezményeket vonják el. Az MSZP-SZDSZ kormány ebben is élen járt - mondta Varga Mihály keddi napirend előtti felszüólalásában.
Dátum: 2004-04-20 10:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=22483
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:53:58.928202, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kormánynak nincs sok szerencséje a gazdasági ígéreteivel - jelentette ki Varga Mihály kedden napirend előtti felszólalásában.
A politikus elmondta: az euró bevezetésének ügyében a választások után azzal állt elő a kormány, hogy nem 2006, hanem 2007 lesz a bevezetés dátuma, tavaly már 2008. január 1-jei időpontot közöltek, most pedig 2009-2010 időpontokról beszélnek.
A politikus hozzátette: ugyanez igaz az európai uniós csatlakozás költségeiről szóló vitára is. Ott azt ígérték, hogy a csatlakozás nyertesei leszünk már az első esztendőben, ezzel szemben tegnap egy pénzügyminisztériumi dokumentumra hivatkozva olvasható lehet, hogy nettó befizetők leszünk, azaz többet fizetünk a brüsszeli kasszába, mint amennyit onnan kapunk. Ígéretek hangzottak el továbbá az adócsökkentésről, a vállalkozásbarát környezetről, arról, hogy a magyar gazdaság versenyképességét hogyan tudja majd a kormány a terhek csökkentésével javítani - mondta a politikus.
Mindezeknek a szöges ellentéte következett be: az egészségügyi járulék 3 százalékról 4 százalékra nőtt, az áfa jelentős mértékben emelkedett január 1-től, miközben megszűnt a nulla kulcs, aminek a kisnyugdíjasok és kisgyermekes családok a legfőbb érintettjei. Nőtt több jövedéki termék adója, a gépjármű tulajdonosokat regisztrációs díj sújtja, az örökösödési és ajándékozási illetékek is drasztikusan nőttek.
A vállalkozások számára új adónemként jelentkezett a környezetterhelési díj, az energiaadó, az innovációs járulék, amelyek korábban nem voltak. Triplájára nőtt a rehabilitációs hozzájárulás 37000 ezer forint helyett 132000 forint személyenként.
Kétségtelen tény, hogy ebben az esztendőben 13 év óta a legnagyobb adóteher-növekedés valósul meg a családok és a vállalkozók számára. Adót emelni nem csak úgy lehet, hogy az adótételek növekednek, hanem úgy is, ha a kedvezményeket vonják el. Az MSZP-SZDSZ kormány ebben is élen járt: a nyugdíjjárulék és a magánpénztári tagdíj adókedvezménye megszűnt, a lakáshitel adókedvezményét felére csökkentették, az életbiztosítások hozama adókötelessé vált. A vállalkozók számára is tehernövekedést jelent a kedvezmények megvonása: az adókedvezmények igénybevehetőségének korlátozása, valamint korlátozták a fejlesztési célú adókedvezményeket is.
fideszfrakcio.hu