Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

ORTT: nem indulhat újra a volt Pannon Rádió

Nem indulhat újra a korábban Pannon Rádió néven ismertté vált Magyar Zene Rádiója, mivel az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) a múlt héten ismét elutasította az adót működtető társaság azon kérését, hogy vonja vissza műsorszolgáltatási szerződésük felmondását; az MTI értesülését kedden erősítette meg Vékony Éva, az ORTT szóvivője.


Dátum: 2004-04-20 11:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=22485
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:53:59.520675, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Nincs szabály arra, hogy hány alkalommal kérheti ezt a médium - közölte a szóvivő, és hozzátette: nem első alkalommal fordult a Gidó Média Kft. az ORTT-hez a tavaly októberben elfogadott határozat megváltoztatása érdekében.

Az egyik, név nélkül nyilatkozó testületi tag közlése szerint, a médiahatóság 2003. október 2-án döntött úgy, hogy 15 napos határidővel felmondja a társasággal fennálló műsorszolgáltatási szerződést. Erre egyebek mellett az adott okot, hogy a társaság jelentős - más forrás közlése szerint több tízmillió forintos - díjhátralékot halmozott fel az ORTT-vel szemben.

Az ORTT ugyanakkor döntött arról is, hogy kezdeményezi a társaság felszámolását, amely keretében érvényesíteni lehet a testülettel szembeni tartozást. Erre az adó egyik munkatársának közlése szerint még tavaly sor is került.

Gidófalvi Attila, a Gidó Média ügyvezető igazgatója kedden azt közölte az MTI érdeklődésére: folyamatban lévő ügyről van szó, ezért egyelőre nem kíván nyilatkozni a témában.

A Pannon Rádió 2000 őszén kezdte meg működését; a társaságban nem sokkal később, ajándékozással 26 százalékos tulajdonrészt szerzett a Csurka István MIÉP-elnök által életre hívott Bocskai István Szabadegyetemért Alapítvány. Miután a kft. az alapítvánnyal 2002 májusában megszakította az együttműködést, a rádióhoz fűződő összes jog birtokában lévő Gidófalvi Attila új helyszínre tette át a műsor sugárzását. A Hírközlési Felügyelet végül mintegy féléves vita után záratta le az alapítvány által - a hatóság szerint szabálytalan módon - működtetett adót.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek