Meccsen akartak öngyilkos merényletet elkövetni a manchesteri gyanúsítottak
A Manchester United telt házas szombati mérkőzésén akartak csoportos öngyilkos merényletet végrehajtani azok a gyanúsítottak, akiket az észak-angliai nagyvárosban és környékén vett őrizetbe a terrorizmusellenes törvény alapján a Scotland Yard - írta kedden a legnagyobb brit napilap.
Dátum: 2004-04-20 11:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=22486
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:53:59.859676, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A brit rendőrség előző nap jelentette be, hogy több helyszínen végrehajtott egyidejű rajtaütések során tíz terroristagyanús személyt vett őrizetbe Manchesterben, illetve Yorkshire és Staffordshire grófságokban, terrorcselekmény előkészítésének gyanújával.
A szűkszavú hatósági közleményből nem derült ki, hogy a gyanúsítottak pontosan milyen terrorakcióra készültek. A keddi The Sun azonban rendőrségi forrásait idézve azt írta: a csoport iraki kurd, illetve észak-afrikai öngyilkos merénylőjelöltekből állt, akik a Manchester United és a Liverpool szombati mérkőzésén, az Old Trafford - az MU stadionja - nézőterén akarták felrobbantani magukat.
A legnagyobb - és legjobban értesült - brit bulvárlapnak név nélkül idézett rendőrségi források azt mondták, hogy a gyanúsítottaknak a 67 ezer fős nézőtér különböző pontjaira volt jegyük. A The Sun egyik forrása szerint a telt házas mérkőzésen egy ilyen csoportos öngyilkos merényletnek akár több ezer áldozata is lehetett volna.
A lap értesülése szerint a csoport mozgását azonban a Scotland Yard különleges terrorellenes ügyosztálya, a Special Branch már hónapok óta követte, és telefonhívásaikat is lehallgatták. Az elfogásukhoz vezető összehangolt titkosszolgálati akcióban az amerikai nemzetbiztonsági ügynökség is részt vett - áll a cikkben.
Az előző napi razziákat a különleges ügyosztály 400 fegyverese hajtotta végre; a rajtaütés közvetlen előzményeként a titkosszolgálatok észlelték, hogy "egy megfigyelés alatt álló, jelentős terroristagyanús személy" Manchesterbe utazott - írta a The Sun.
A Manchester United kedden a lapértesüléssel kapcsolatban annyit közölt: nem tud arról, hogy stadionja ellen terrorcselekmény készült volna.
Nagy-Britanniában hónapok óta a második legmagasabb szintű terrorriadó van érvényben. Sir John Stevens, a Scotland Yard főparancsnoka több ízben kijelentette, hogy elkerülhetetlennek tartja valamilyen terrorcselekmény megkísérlését brit célpontok ellen.
Titkosszolgálati szakértők szerint az esetleges terrortámadás legvalószínűbb formája az öngyilkos merénylet lehet.
MTI - fideszfrakcio.hu