Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Elmaradt a gyors és korrekt tájékoztatás a tervezett "merénylet" ügyében

Téves volt a híresztelés, hogy az izraeli államelnök ellen Magyarországon merényletet terveztek; a nemzetbiztonsági bizottság a történtekről ugyanakkor nem kapott meg minden információt kellő időben. Erről Kövér László beszélt László, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának keddi zárt ülése után.


Dátum: 2004-04-20 18:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=22507
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:54:06.432548, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A parlament nemzetbiztonsági bizottságában kisebb vita alakult ki arról, hogy célszerűek voltak-e a terrorcselekmény előkészítésével gyanúsított férfival kapcsolatos intézkedések - mondta Kövér László, a bizottság keddi zárt ülése után újságíróknak.

A vita nem az őrizetbe vétel jogszerűségéről, hanem célszerűségéről szólt. "Az országot és világot bejárta a hír, hogy Magyarországon az izraeli államelnök ellen merényletet akartak megkísérelni. Ez a téves híresztelés pusztán abból fakadt, hogy az izraeli államelnök látogatása és ez az intézkedés időben egybeesett" - közölte a nemzetbiztonsági bizottság elnöke, fideszes országgyűlési képviselő.

Hozzátette: a bizottság tudomásul vette Salgó László országos rendőrfőkapitánynak és Zsohár Istvánnak, a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatójának a tájékoztatását a Móse Kacav látogatásával összefüggő hatósági intézkedésekről, illetve a jordán férfi őrizetbe vételéről. "Nem éreztük magunkat abban a helyzetben, hogy egy jogszerű intézkedést megkérdőjelezzük" - mondta Kövér László.

Hozzátette: az izraeli államelnök magyarországi látogatásával kapcsolatos hatósági intézkedés, együttműködés jó, megnyugtató volt a bizottság rendelkezésére álló információk szerint.

Kövér László ugyanakkor megjegyezte, hogy a nemzetbiztonsági bizottság a történtekről nem kapott meg minden információt kellő időben. Mint mondta, volt erre példa minden kormány idején. Nem feltétlenül rosszhiszeműség, titkolózási hajlam miatt, de a bizottság nem kapta meg a lehető leggyorsabban a nemzetbiztonsági szempontból releváns, a bizottság ellenőrzési feladatainak ellátásához szükséges, és a közvélemény szempontjából érdekes információkat.

Kövér László rámutatott: a bizottság, a szolgálatok és a felügyeletüket ellátó miniszter közös érdeke a bizalmon alapuló kapcsolat, ennek előfeltétele pedig a gyors, korrekt tájékoztatás.

A politikus elmondta, hogy mindezt közölte a bizottság keddi ülésén a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatójával, és két hét múlva, a következő ülésen elmondja majd az illetékes miniszternek is.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek