Posztkommunista tisztogatás a lengyel titkosszolgálatban: alkotmányellenesnek nyilvánították
Alkotmányellenes az az előírás, amelynek alapján 2002-ben a lengyel titkosszolgálatok átszervezésekor több száz tisztet elbocsátottak - hirdette ki kedden ítéletét a lengyel alkotmánybíróság.
Dátum: 2004-04-21 07:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=22512
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:54:08.029494, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Miller-kormány 2002 júniusában új titkosszolgálati törvényt fogadott el, melynek értelmében megszüntette az Államvédelmi Hivatalt, és helyében létrehozta a Belbiztonsági Ügynökséget, valamint külön a Hírszerzési Ügynökséget. Három ellenzéki párt véleménye szerint ez az intézkedés a titkosszolgálatok politikamentes jellegének felszámolását jelentette, a Miller-kormány lényegében "maga alá rendelte" őket, és ezért alkotmánybíróságon támadta meg a jogszabályt.
Kedden kihirdetett ítéletében a lengyel taláros testület többségi véleménnyel az ellenzék által megtámadott többi négy cikkelyt is alkotmányellenesnek nyilvánította, és utasítást adott arra, hogy év végéig a parlament javítsa ki a jogszabályt.
A törvény legvitatottabb cikkelye felhatalmazta a két új titkosszolgálat vezetőjét arra, hogy a jogelőd szervezet tisztségviselőit gyorsított menetben elbocsássák. A két új szolgálattól egyhónapos felmondással hozzávetőleg 450 munkatársat küldtek el, közülük mintegy százan fellebbeztek a legfelsőbb bírósághoz. Az elbocsátottak közül 350-en vissza akarnak térni korábbi munkahelyükre, és az alkotmánybíróság határozata megnyitja az utat szándékuk érvényesítése vagy kártérítési igényük előtt.
Az ellenzék annak idején azzal is vádolta a törvény meghozatala előtt alig több mint fél évvel hivatalba lépett Miller-kormányt, hogy az új jogszabállyal lényegében tisztogatást rendez a titkosszolgálatoknál, elbocsátva a korábbi, jobboldali kormány által ott elhelyezett, neki nem tetsző munkatársakat.
Az alkotmánybíróság határozata természetesen nem jelenti azt, hogy a titkosszolgálatokat most át kellene alakítani, azok továbbra is az eddigi módon működnek tovább.
MTI - fideszfrakcio.hu