Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Erdélyi magyar munkaközvetítő hálózat alakul

Erdélyi magyar munkaközvetítő hálózat alakul E-MELÓ néven a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) kezdeményezésére - olvasható a Szabadság szerdai számában.


Dátum: 2004-04-21 10:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=22518
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:54:09.839664, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A május végén induló szolgáltatás célja az erdélyi munkáltatók és a magyar nyelvet ismerő álláskeresők közötti kapcsolatteremtés. A tervezetet tavaly kezdeményezték az RMDSZ programjának kidolgozásakor,és a Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) 2. Nyári Akadémiájának témái között is szerepelt.

A szolgáltatást a Communitas Alapítvány működteti, partnerként az Országos Magyar Diákszövetség (OMDSZ), a Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Kht. (ITDH) és az Impulzus XXI segíti a programot. A cégek, önkormányzatok, költségvetési intézmények, civil szervezetek és a munkaerő-kínálat közötti kapcsolat megteremtését célzó szolgáltatás megvalósítása érdekében programtanács alakult.

A szolgáltatás két formában áll majd az érdeklődők rendelkezésére: részint a világhálón keresztül kívánja segíteni a munkapiaci kereslet és kínálat összehangolását, részint irodahálózat kialakítását tervezik: Erdély több városában működnének információs pontok.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek