Csáddal konkurál Románia: nem akarnak címert a lobogóra
Nem nagy támogatottsága van román parlamenti és kormánykörökben annak a javaslatnak, amely szerint a román nemzeti lobogóra vissza kellene helyezni az ország címerét, elkerülendő, hogy a zászló azonos legyen a Csád Köztársaságéval - írta szerdai számában a Krónika.
Dátum: 2004-04-21 10:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=22519
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:54:10.132455, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az erdélyi napilap beszámolt arról: a román szenátus jogi bizottsága megvitatta Metin Cercheznek, a török nemzeti kisebbség parlamenti képviselőjének ama javaslatát, hogy a román nemzeti lobogóra kerüljön vissza az ország címere. Ezzel ugyanis elkerülhető lenne, hogy a zászló azonos legyen az afrikai Csád Köztársaságéval. A honatya emlékeztetett: az afrikai állam már bepanaszolta Romániát emiatt az ENSZ-nél, a világszervezet pedig azt javasolta, hogy a két ország oldja meg egymás között ezt a kérdést.
Merchez javaslatát nem támogatja sem a kormány, sem a törvényhozói tanács. Az ellenérv az, hogy Románia nemzeti zászlajáról az alkotmány rendelkezik, az alaptörvény pedig nem teszi lehetővé, hogy a lobogón változtatni lehessen. Más nemzeti szimbólumok esetében - mint a címer vagy az ország pecsétje - a módosítás csak sarkalatos törvény elfogadása révén lehetséges.
A jogi bizottság két héttel elhalasztotta az indítvány vitáját. A testület kormánypárti elnöke, Ion Predescu azt javasolta Metin Cercheznek, hogy ezalatt kérje ki az alkotmánybíróság véleményét a javaslatáról.
A napokban ismét felmerült annak a veszélye, hogy Románia és Csád között a nemzeti lobogó kérdése esetleg diplomáciai háborúvá válik. A probléma három évvel ezelőtt felszínre került már, ám a kérdés a tavaly októberben elfogadott alkotmánymódosítás után sem rendeződött. Románia 1821 óta használja a piros-sárga-kék színkombinációt nemzeti zászlóként, a kommunista rendszerben azonban címer volt a közepén.
A lobogó az 1989-es forradalom után nyerte el mostani formáját, vagyis eltűnt róla a kommunista szimbólum, és így most tökéletesen megegyezik a Csád Köztársaságéval, amelyet az afrikai államban 1959-ben fogadtak el. Csád panaszt tett az Egyesült Nemzetek jogi osztályánál, emiatt fennáll a veszélye annak, hogy Románia jogilag elveszítheti a három alapszínből álló zászlaját.
MTI - fideszfrakcio.hu