A canterburyi érsek éles bírálata Blairnek
Példátlan támadást intézett a brit kormány politikája ellen az anglikán világegyház vallási vezetője, aki szerint a kormányzati stílus folyamatosan aláássa az ország "politikai egészségét", és ez akár polgári engedetlenséghez is vezethet.
Dátum: 2004-04-21 11:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=22520
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:54:10.427038, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Rowan Williams, akit Tony Blair kormányfő indítványára avaly februárban emelt a királynő - uralkodói minőségében az anglikán egyház feje - Canterbury érsekének s ezzel az anglikán világunió első számú vallási vezetőjének a tisztségébe, szerdán ismertetett cambridge-i beszédében - Irak említése nélkül, de egyértelműen az iraki fegyveres beavatkozásra utalva - azt mondta: a brit kormány "szokásává vált a bírálat elfojtása, a sajtó manipulálása, a szakértői tanácsok figyelmen kívül hagyása".
Williams - a világszerte 70 millió hívőt számláló anglikán egyház első walesi vallási vezetője - szerint a kormány politikája folyamatosan gyengíti az ország politikai rendszerébe vetett közbizalmat.
A szerdai The Times által ismertetett, előző napi prédikációjának legfeltűnőbb részében az érsek azt mondta: a kormányzati stílus a polgári engedetlenség veszélyét is felidézheti. Williams szerint a tömeges engedetlenségi mozgalmak ritkák, és olyan esetekre korlátozódnak, amikor a kormányzati odafigyelés hiánya súlyos és tartós igazságtalanság okozójává válik.
A canterburyi érsek szerint ugyanakkor "eljöhet az ideje" az ilyen engedetlenségi mozgalmaknak, ahogy azt a hatvanas évek Amerikájának polgárjogi mozgalmai is megmutatták. Az elvesztett közbizalmat a kormány az elkövetett hibák beismerésével szerezheti vissza - tette hozzá.
Az egyházi főméltóság nem először emeli fel szavát - közvetve vagy közvetlenül - az iraki fegyveres beavatkozás ellen. Ilyen súlyos és ennyire politikai felhangú támadást azonban még nem intézett a háborút kísérő belpolitikai botránysorozat által amúgy is megtépázott tekintélyű kormánnyal szemben.
A Downing Street-i miniszterelnöki hivatal szóvivőjének nyilatkozata szerint a canterburyi érsek nézetei az iraki háborúról "jól ismertek", azokhoz a kormánynak nincs mit hozzáfűznie.
MTI - fideszfrakcio.hu