Hatvanegy ember vesztette életét a bászrai robbantásokban
Hatvannyolc ember vesztette életét a három bászrai rendőrőrs és a zubeiri rendőrakadémia ellen szerda reggel végrehajtott robbantásos merényletekben - közölte a dél-iraki kikötőváros polgármestere.
Dátum: 2004-04-21 11:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=22522
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:54:11.047135, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Vael Abdel-Hafíz szerint a halálos áldozatok nagy többsége polgári személy, sok köztük a gyermek. A sérültek száma 99. A bászrai Szadr kórház illetékese szerint 25 iskolás van a sérültek között, s többük állapota súlyos. A 12-18 éves fiatalok iskolabuszon utaztak, amikor felrobbant mellettük az autóba rejtett pokolgép.
A Bászrától nem messze délre fekvő Zubeir rendőriskolája elleni támadásban megsebesült négy brit katona is, közülük kettő súlyosan - közölte Londonban a brit védelmi minisztérium.
Az iraki belügyminiszter szerint három, robbanóanyaggal teli gépkocsival hajtották végre a véres bászrai merényleteket.
A bászrai rendőrfőnök azt mondta, hogy a robbanások után rakétákkal lőtték a rendőrségi épületeket, a várost ellenőrző britek szerint azonban a pokolgépes merényletek okozta utórobbanásokról lehetett szó.
A várost ellenőrző briteknek állítólag nincsenek veszteségeik, a halottak irakiak. A brit katonákat a feldühödött tömeg nem engedi a robbantások helyszínére, az emberek kövekkel hajigálják meg a briteket.
Valószínűleg gépkocsiba rejtett pokolgépekkel hajtották végre az ászrai rendőrőrsök elleni szerda reggeli támadásokat, amelyekben megsemmisült két iskolabusz is, s közülük legalább az egyik tömve volt általános iskolás gyerekekkel.
A dél-iraki város Szaudia nevű negyedében négy gépkocsi robbant fel és pusztított el két iskolabuszt - közölték szemtanúk. A robbanás megrongálta a szaudiai rendőrség épületét is, s egy két méter mély, három méter széles lyukat vágott az úttestbe.
MTI - fideszfrakcio.hu