Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Medgyessy az országot Ukrajnával versenyezteti

Évente majd háromszáz milliárd forintos kárt okoz a magyar gazdaságnak az euróövezethez való csatlakozás időpontjának eltolása. Ez a veszteség is abból adódik, hogy nem a felzárkózás, hanem a távolodás jellemezte a magyar gazdaság elmúlt időszakát - mondta Varga Mihály szerdán sajtótájékoztatón.


Dátum: 2004-04-21 13:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=22525
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:54:11.950014, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Varga Mihály tarthatatlannak nevezte azokat a kormányzati megnyilatkozásokat, melyek szerint Magyarország túljutott volna a gazdasági krízisen, és elmondta, hogy felzárkózás helyett valójában távolodás történt meg az elmúlt időszakban.

Mint fogalmazott: "messze vagyunk még attól, hogy Magyarország kényelmesen hátradőlhessen a képzeletbeli karosszékben". Éppen ezért - tette hozzá - "különösen elvárnánk, hogy a magyar kormány gazdaságpolitikusai, miniszterelnöke, pénzügyminisztere és gazdasági minisztere ne keltsen illúziókat a magyar vállalkozókban, a magyar gazdaság szereplőiben, a magyar emberekben".

"Nem mehetünk tovább azon az úton, amelyik magas adót, nagy államháztartási hiányt és jelentős államadósságot jelent" - idézte egyetértőleg Draskovics Tibor pénzügyminiszter egy korábbi kijelentését.

Varga Mihály a téves gazdaságpolitika egyik következményét az államadósság drasztikus növekedésében jelölte meg. Ennek kapcsán utalt rá, hogy az államadósság bruttó hazai termékhez viszonyított mértékét a polgári kormány 58 százalékról 53 százalékra csökkentette, majd ezt tornázta fel 59 százalékra a Medgyessy-kabinet. A képviselő szerint mindez azért aggasztó különösen, mert a maastrichti konvergencia-kritériumok közül ez volt az egyetlen, amelyet a Medgyessy-kormány az euró bevezetéséhez korábban teljesíteni tudott.

Medgyessy Péter - Varga Mihály közlése szerint - decemberben még arról beszélt, kormánya ragaszkodni fog ahhoz, hogy 2004-ben az államháztartás hiánya ne legyen 3, 8 százaléknál magasabb. Ezzel szemben ma már - optimális esetben is - mindenki 4, 6 százalékról beszél - jegyezte meg -, s ez még távolabb van attól az ideális három százaléktól, ami a konvergencia kritériumok között szerepel.

Varga Mihály az infláció kedvezőtlen alakulásáról szólva azt emelte ki, hogy Draskovics Tibor - a 2004. évi költségvetés 5,8 százalékos kalkulációjától eltérően - "jó esetben" 6,5 - 7,5 százalék közötti éves inflációról beszél. Varga Mihály ezzel összefüggésben arra figyelmeztet, hogy a maastrichti szerződés értelmében a pénzromlás üteme a három legalacsonyabb inflációjú ország átlagát legfeljebb másfél százalékkal haladhatja meg. Varga Mihály úgy látja, hogy más közép-európai országokkal összehasonlítva "még szembetűnőbb" Magyarország lemaradása. Az, hogy komoly, kiélezett versenyben vagyunk Ukrajnával, és előttünk van - egyebek közt - Szlovákia, Szlovénia, Horvátország, Lettország, Csehország és Litvánia is, "a magyar kormány teljesítményét minősíti" - közölte.

A maastrichti kritériumok szerint a hosszútávú kamatok a legalacsonyabb kamatú országok átlagától másfél százalékkal térhetnek el - tájékoztatott a politikus, aki szólt arról is, hogy e tekintetben ugyancsak nőtt az ország lemaradása.

Varga Mihály véleménye szerint stabilitás helyett bizonytalanság uralkodik a forintpiacon is. A magyar valuta árfolyama olyan hullámvasútra került 2003 májusában, amelyből egyelőre még nem tudtunk kiszállni - szögezte le, a politikus, aki úgy látja, Magyarországnak olyan költségvetése van, amelynek ma már "a fele sem igaz", és amelyet éppen ezért módosítani kell.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek