Bizonytalanságot gerjeszt Magyar
Az Oktatási Minisztérium felsőoktatási törvény módosításáról szóló koncepciója a magyar felsőoktatás gyökeres felforgatását jelenti, miközben az intézményektől újra és újra jelentős összegeket von el a költségvetés - mutat rá Pálinkás József a Fidesz kulturális tagozatának elnöke közleményében.
Dátum: 2004-04-21 13:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=22526
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:55:12.426595, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Stabilitást az oktatásban!
Meglepődve hallottam Hiller miniszter úr sajtónyilatkozatát, amely szerint az oktatás hosszú távú fejlesztése érdekében a politikai elitnek párthovatartozástól függetlenül politikai minimumokban kell megállapodni.
A 2002-es választásokat követően ugyanis éppen a Medgyessy-kormány hányt fittyet a kiszámíthatóságra, az ígért stabilitásra és nyugalomra, a korábban megkezdett hosszú távú oktatáspolitikai fejlesztésekre. Az Orbán-kormány idején konszenzussal vagy kompromisszumokkal lezárt szakmai és szakmapolitikai kérdéseket újra felvetette. Az iskolaszerkezet és a tartalmi szabályozás kérdésében például évtizedes szakmapolitikai vita zárult le, a szakma döntő többsége támogatta a kerettantervek bevezetését, amelynek eredményeként 2005-re a tankötelezettség teljes időtartamára egységes tartalmi szabályozás jöhetett volna létre.
A Medgyessy-kormány azonban - a PISA 2000 vizsgálat eredményeit ürügyül felhasználva - újrakezdte az oktatáspolitikai vitát és azokhoz az oktatáspolitikai reformkísérletekhez nyúlt vissza, amelyeket az 1994-98 közötti időszakban mind a szakma, mind a társadalom többsége egyszer már elutasított. Miért nem volt elég politikai minimum a MIÉP-től az SZDSZ-ig támogatott és üdvözölt, az Orbán-kormány idején kidolgozott Nemzeti Kutatási Fejlesztési Program, amelyet az EU országértékelésében külön kiemelt és követendő példaként emlegetett, s amelyet a Medgyessy-kormány elsorvasztott?
A Fidesz kulturális tagozata hosszú távú - nemzeti közmegegyezésen alapuló - kultúrpolitika kialakításán dolgozik, és ebben hajlandó együttműködni mindenkivel, aki az igényes és stabil oktatatási rendszer érdekében dolgozik.
Kíváncsian és érdeklődéssel várjuk, hogy Hiller miniszter úr részletesen is kifejtse az MSZP reformkörök találkozóján elhangzott kijelentéseit. Amennyiben kijelentése a magyar köz- és felsőoktatásban jelenleg folyó, átgondolatlan szakmai és társadalmi konszenzust nélkülöző átalakításokra vonatkozik, kijelentését egyenesen üdvözöljük.
Mi is úgy gondoljuk, hogy az oktatás fejlesztésének négyéves kormányzati szakaszoknál hosszabb távra kell terveznie, de ehhez hozzátartozik, hogy egy kormány ne kezdje az éppen elindított kerettantervek szétverésével az oktatás átalakítást. Az is hozzátartozik, hogy a miniszter személyes vakhitből ne erőltessen törvénnyel a tanárokra a szülőkkel szembeni titoktartást, és ne avatkozzon be törvényi előírásokkal a tanár és diák bensőséges viszonyába, a tanári értékelésbe.
Az Oktatási Minisztérium koncepciója a felsőoktatási törvény módosításáról a magyar felsőoktatás gyökeres felforgatását jelenti, miközben az intézményektől újra és újra jelentős összegeket von el a költségvetés, ami mára már világhírű intézmények működését veszélyezteti.
Pálinkás József,
a Fidesz kulturális tagozatának
elnöke
fideszfrakcio.hu