Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A kormány "ad" a kultúrára: lapok százait volt kénytelen lemondani az Egyetmi Könyvtár

A Fidesz Kulturális Tagozatának elnöksége megdöbbenéssel értesült arról, hogy az Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtára 309 olyan folyóirat lemondására kényszerült, amelyet egyedül ez a könyvtár járatott az egész országban. A testület az egyetemre kényszerített intézkedést kultúrbotránynak minősíti.


Dátum: 2004-04-21 14:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=22527
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:55:12.741978, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Könyvtárak végveszélyben

A Fidesz Kulturális Tagozatának elnöksége megdöbbenéssel értesült arról, hogy az Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtára 309 olyan folyóirat lemondására kényszerült, amely egyedül ide járt az országban. A lemondott folyóiratok közül több mint 200-at már 50 éve vásárol az Egyetemi Könyvtár. 28 olyan folyóirat megrendeléséről is voltak kénytelenek lemondani, amelyekre több mint száz éve fizet elő az Egyetemi Könyvtár, de olyanoktól is megváltak, amelyek 1665, 1753 vagy 1769 óta folyamatosan olvashatók.

Az egyetemre kényszerített intézkedést kultúrbotránynak minősítjük, amellyel mérhetetlen kár éri az ország legrégebbi tudományegyetemét, és a magyar társadalomtudósokat. Ezt a tragikus lépést 22 millió Ft biztosításával el lehetett volna kerülni. Felszólítjuk Hiller István kultuszminisztert, hogy a magyar kultúráért viselt felelősségének megfelelően kezdeményezzen kormányintézkedést a magyar könyvtárak és közgyűjtemények megmentésére.

A Fidesz Kulturális Tagozata felhívja a figyelmet a felsőoktatási könyvtárak jogi helyzetének és finanszírozásának rendezetlenségére, és arra, hogy a felsőoktatás rendszerének felforgatása helyett az oktatási és kulturális tárca találjon megoldást az egyetemi könyvtárak ügyének rendezésére.

Megdöbbentőnek tartjuk, hogy miközben az MSZP bankbotrányokkal kapcsolatba hozott politikusai tudásalapú társadalomról és versenyképességről beszélnek, a kormány nem képes a bankbotrányokban egyes személyeknek kifizetett összegeknél jóval kisebb összegeket nemzeti ügyekre előteremteni.

Budapest, 2004. április 21.

A Fidesz Kulturális Tagozatának

elnöksége

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek