Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Meddig lesz még nemzeti hírügynökség?

A Magyar Távirati Iroda Tulajdonosi Tanácsadó Testületének három tagja: Antal Zsolt, Ilosvai Gábor (Fidesz), valamint Sepsey György (MDF) szerdán, a nemzeti hírügynökség egyre rosszabb helyzetéről tartottak sajtótájékoztatót. Arra hívták fel a figyelmet: már kénytelenek a nyilvánossághoz fordulni, mivel a hivatalos úton az MTI folyamatos leépülése ellen tett lépéseik hiábavalónak bizonyultak.


Dátum: 2004-04-21 14:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=22531
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:55:13.989565, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ilosvai Gábor a budapesti sajtótájékoztatón kijelentette: a Tulajdonosi Tanácsadó Testületnek (TTT) nem sok jogosítványa van az MTI elnökével kapcsolatban. Egy ilyen viszont az, hogy a távirati iroda alapító okiratában rögzítették: elfogadása előtt be kell mutatni a TTT-nek a megváltoztatni kívánt Szervezeti és Működési Szabályzatot (SZMSZ). Erre azonban Vince Mátyás 2003-ban nem kerített sort, s a TTT meg is állapította a törvénysértést.

Emellett bizalmas munkakörben megbízási szerződéssel foglalkoztatja azt a Stuber Sándort, akitől rendkívüli felmondással vált meg 2000-ben az MTI, s ennek jogosságát 3 bíróság is megerősítette. Mindez valószínűleg nem véletlen, hiszen Stuber Vincének az elnöki pályázatban is segített, mint azt korábban az elnök el is ismerte.

A normális társasági vezetői gyakorlatban nem sikerült megoldani az MTI problémáit, mondta el Sepsey György, akit az MDF delegált a TTT-be. Sepsey rámutatott: a piaci viszonyok nem érhették váratlanul a vezetést, mivel 1990 óta szűkül a médiapiac, s emellett erodálódott a hír értéke a fogyasztói oldalról is. Az internetes hang-, illetve filmtár kudarcát mi sem bizonyítja jobban, mutatott rá, mint az, hogy Medgyessy Péter kínai útjáról kizárólag az MTI készített felvételeket, és mégsem vásárolt belőle senki. Kifejtette továbbá, nagy szükség lenne a hírügynökségi törvény módosítására.

Antal Zsolt, a Fidesz másik delegáltja a közszolgálatiság hiányára és a szólásszabadság sérülésére utaló történetekre emlékeztetett. 2003-ban Csíksomlyón, az István a király nagy sikerű bemutatásán nem volt jelen, mégis beszámolt róla: késve, más anyagából dolgozva, a Magyar Nemzettől szerezve képet, ami egy polémiát is elindított a napilap és a hírügynökség közt, így sérült a nemzeti hírügynökség hírneve.

A másik, az MTI hírnevét és közszolgálatiságát veszélyeztető tény az, hogy a nemzeti hírügynökség átértelmezi az Országos Sajtószolgálat feladatát: egyre kevesebb teret hagy a civil szervezetek társadalmi érdeklődésre számot tartó híreire, így korlátozva a szólásszabadságot.

Kérdéseket is megfogalmazott Antal Zsolt: csak nem arra megy ki a játék, hogy a meggyengült MTI mesés ingatlanvagyonának értékesítésével akarják fedezni a cég hiányát?! Látszanak azok az érdekcsoportok, fogalmazott Antal, amelyek az MTI ellehetetlenítésében érdekeltek. A passzív menedzsment tehát aktív érdekcsoportokkal találkozik - és minderre akkor kerül sor, amikor mind a gazdasági, mind a politikai vezetés, azaz a kormány bizalmát bírja az MTI vezetője, Vince Mátyás.

Fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek