Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Zsongó" Lillafüred

"Zsongó" Lillafüred elnevezéssel kétnapos, kulturális és sporteseményeket kínáló fesztivál várja szombaton és vasárnap a Bükk legismertebb üdülőterületére látogatókat.


Dátum: 2002-05-22 18:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2144
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:34:10.926754, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A miskolci önkormányzat által szervezett programra - amely délelőtt 10 órakor kezdődik a lillafüredi Erzsébet-sétányon - több ezer látogatót várnak - mondta Hubay György, a sport- és ifjúsági bizottság elnöke.

Szombaton a Hámori-tavon a hivatásos versenyzők mellett az amatőr sportolók is rajtolhatnak a kajak-kenu versenyen, a felsőhámori sziklafalaknál pedig a sziklamászás egyre nagyobb számú hazai és külhoni hódolói versenghetnek a díjakért.

E látványos rendezvényre drótkötélpályával kötötték össze a keleti- és nyugati, másfélszáz méternél is magasabb mészkő-sziklafalakat, így az indulók - először a sportág történetében, egy több mint kétszáz méteres völgy felett juthatnak át a túlsó falhoz.

A szombati kulturális programban mazsorettek és a környék hagyományait ápoló öntevékeny művészeti csoportok lépnek fel.

Vasárnap várostörténeti vetélkedőt rendeznek, valamint divatbemutató, könnyűzenei és néptánc előadások szórakoztatják a közönséget.

Kapcsolódó elemek