Megalakult az M5-ös megvásárlását vizsgáló bizottság
Megtartotta alakuló ülését szerdán az M5-ös autópálya megvásárlásával és továbbépítésével kapcsolatos szerződések kivizsgálására létrehozott országgyűlési vizsgálóbizottság. Az alakuló ülésen a képviselők tárgyaltak a Fidesz által kezdeményezett bizottság ügyrendjének tervezetéről, amihez további módosításokat javasoltak.
Dátum: 2004-04-21 17:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=22537
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:55:15.878799, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Több pontosítás mellett Szalay Gábor (SZDSZ) javasolta, hogy az ügyrendbe kerüljön be egy pont, amely lehetővé teszi, hogy a meghívottak a személyes meghallgatást kiegészítve írásban is válaszolhassanak a kérdésekre.
Balogh László (MDF) arra hívta fel a figyelmet, hogy az érdemi munkát csak akkor kezdhetik meg, ha az összes képviselő rendelkezik C típusú átvizsgálással. Ez az alakuló ülésen még a jelen lévő két MSZP-s képviselőnek, Kárpáti Zsuzsának és Géczi József Alajosnak nem állt rendelkezésre. Az MDF-es honatya arra is emlékeztetett, hogy a szakértők közreműködését is csak akkor lehet igénybe venni, ha rendelkeznek a C típusú átvilágítással.
Fónagy János, a bizottság fideszes elnöke beszámolt arról, hogy a testület számára 800 ezer forint szakértői keretet és 250 ezer forint dologi kiadásokra szolgáló összeget biztosít az Országgyűlés.
MTI - fideszfrakcio.hu