Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Cannes-ban a Kontroll és a Kis Apokrif

Antal Nimród Kontroll és Mundruczó Kornél Kis Apokrif No. 2 című alkotása képviseli Magyarországot a május 12-én kezdődő 57. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál hivatalos programjában - tájékoztatta a Magyar Filmunió igazgatója szerdán az MTI-t.


Dátum: 2004-04-21 17:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=22539
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:55:16.523323, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Cannes-ban 1998-ban szerepelt utoljára magyar játékfilm a fesztivál hivatalos programjaiban - olvasható Vezér Éva közleményében. A Café Film és a BonFire Film produkciójában készült Kontroll nemzetközi premierjét május második hetében tartják. A 2003-as év legnézettebb magyar filmje a fesztivál egyik hivatalos szekciójában, a "művészi szempontból különösen érdekesnek tartott műveket felsorakoztató" Un certain regard (Egy bizonyos tekintet) elnevezésű válogatásában versenyez az Arany Kameráért. E díjat a legjobb elsőfilmes rendezőnek ítéli a nemzetközi zsűri. A programban az idén kilenc "elsőfilm" mérettetik meg. Mundruczó Kornél Kis Apokrif No. 2 című, 22 perces vizsgafilmjét a fesztivál Cinéfondation elnevezésű programjában vetítik, amely a legkiválóbb főiskolás filmeket vonultatja fel. A szekció történetében először mutatnak be magyar alkotást - írta a filmunió vezetője.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek