A New York-i ferencesek A passió folytatását kérik
Már közel kilencezer olvasó írta alá azt az on-line levelet, amelyet a New York-i ferences szerzetesek intéztek weblapjukon Mel Gibsonhoz azért, hogy az ausztrál színész-rendező készítsen filmet rendjük alapítójáról, Assisi Szent Ferencről is.
Dátum: 2004-04-21 17:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=22540
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:55:16.836364, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az ötlet szülőatyja Glenn Sudano volt, aki a 82 szerzetesből álló New York-i közösség vezetője. Suado atya azután fogalmazta meg és tette fel a szerzetesrend honlapjára a petíciót, miután megnézte A passiót, amelynek szerinte természetes folytatása lehetne Szent Ferenc realisztikus ábrázolása. "A szenteket gipszbe zárják, pedig valójában sokkal erőteljesebbek, izgalmasabbak, érdekesebbek és emberibbek" - idézi a Reuters Glenn atyát, aki elégedetlen a Szent Ferencről készült eddigi filmekkel: szerinte azok leginkább karikatúrák.
Franco Zeffirelli Napfivér, Holdnővéréről például úgy vélekedik, hogy az "kasztrálta és leegyszerűsítette Szent Ferenc figuráját, és hippit csinált belőle", Liliana Cavani 1989-es Francescójáról pedig azt mondta, hogy hatalmas baklövés volt Szent Ferenc szerepét Mickey Rourke-ra osztani.
Glenn atya A passióval viszont annál elégedettebb: nyílt levelében "rendkívüli szent műnek" nevezi a filmet, és arra kéri Gibsont, hogy "készítsen folytatást, amely megmutatja a világnak, mi történik, amikor valaki teljes lényével válaszol Krisztus passiójára, kínszenvedésére." A szerzetesek vezetője reménykedik abban, hogy Gibson munkatársai fogadják őt, és tárgyalhat velük a tervezetről, a legfontosabb számára azonban mégsem Gibson, hanem Szent Ferenc: "Ha Mr. Gibson nem vállalja a felkérést, akkor talán lesz majd egy lengyel rendező vagy valaki más - ezért fordítottuk le a levelet olaszra, németre és lengyelre is. A fő az, hogy valaki méltó filmet készítsen Szent Ferencről."
A "tiszteletteljes kérést" a rend honlapján, a franciscanfriars.com-on lehet olvasni.
mno.hu - fideszfrakcio.hu