Jogtiprás az oroszországi zárt városokban
Módszeresen megsértik mintegy kétmillió orosz állampolgár alapvető emberi jogait a zárt városokban, ahol a helyi hatalmasságok még mindig a szovjet korszakban bevett módszerekkel igazgatják "uradalmaikat".
Dátum: 2004-04-21 19:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=22551
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:55:20.400033, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A szovjet időkből örökölt 42 oroszországi zárt város "a félelem és az önkény lakhelye" - állította szerdai sajtóértekezletén Nagyezsda Kutyepova, az egyik zárt városban, Ozerszkben megalakított emberi jogi szervezet elnöke. A Cseljabinszktól 150 kilométernyire északra fekvő uráli település 86 ezer lakosából 14 ezren az atomfegyvereket gyártó Majak üzemben dolgoznak, ahol 1957-ben sugárszennyezéssel járó súlyos baleset történt. "A helyi funkcionáriusok önkényesen döntenek a lakosok sorsáról, kényük-kedvük szerint engedélyezik vagy sem a távoli rokonok látogatását, a börtönből szabadultak hazatérését és a külföldi utazásokat" - mondta Kutyepova. Hasonló a helyzet a szibériai Tomszk melletti Szeverszkben is, ahol ugyancsak atomfegyvereket állítanak elő - tette hozzá a szeverszki lakosok emberi jogainak egyik védelmezője, Konsztantyin Lebegyev ügyvéd. A lakosság mégis hallgat, mert "vérükben van a megtorlástól való félelem, ami az elbocsátástól egészen a féltve őrzött utazási engedély elvesztéséig terjedhet" - közölte Lebegyev. Kutyepova és Lebegyev szerdán beadványban kérték az orosz elnök emberi jogi biztosát, Vlagyimir Lukint, hogy nyisson képviseletet a zárt városokban.
MTI - fideszfrakcio.hu