Schmitt Pál: Az európai parlamenti választásnak van belpolitikai vonzata
Az európai parlamenti (EP) választásnak most, a kormányzati ciklus félidejében van belpolitikai vonzata - mondta Schmitt Pál, a Fidesz alelnöke szerdán a tatabányai főiskolán megtartott választási nagygyűlésén, hozzátéve: június 13-án pártokra, pártlistára szavaznak majd a polgárok és nem személyekre.
Dátum: 2004-04-22 08:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=22565
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:55:24.779547, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Szövetség listavezetője kijelentette: a választási kampányban arra törekszenek, hogy megnyerjék "azt a kétmilliónyi polgárt, akik egyelőre középre húzódtak, elbizonytalanodtak".
Elmondta: az európai parlamenti választási kampány a mozgósítás kampánya lesz. Hozzátette, az átlagosnál nagyobb részvételre számít az EP-választáson.
Schmitt Pál a Fidesznek a költségvetés módosítását célzó petíciójáról azt mondta: az otthonteremtés, a megélhetés, a munkahelyhez való hozzájutás, az egészségügy, a mezőgazdaság és az energiaárak kérdésében kell előrelépni annak érdekében, hogy az uniós csatlakozásnak több ember legyen nyertese, mint vesztese.
Schmitt Pál örömét fejezte ki, hogy Bencsik János, Tatabánya polgármestere, akit "az ország egyik legrégibb és legsikeresebb" városvezetőjének nevezett, belépett a Fideszbe és a helyi választókerület élén tevékenykedik.
MTI - fideszfrakcio.hu