Jövőre megszűnhet a korkedvezményes nyugdíjrendszer
Jövőre megszűnhet a korkedvezményes nyugdíjrendszer - áll a kormány erre vonatkozó előterjesztésében. Az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke elfogadhatatlannak nevezte a tervet.
Dátum: 2004-04-22 08:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=22566
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:55:25.081261, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Medgyessy Péter 1997-ben még pénzügyminiszterként vállalt kötelezettséget arra, hogy a szakszervezetekkel és a munkáltatói képviseletekkel közösen felülvizsgálják a korkedvezmény kérdését. Ennek lényege - állították akkor - a gyakorlatban már megszűnt ágazatok, munkakörök rendszerből való törlése, illetve a jogos igénnyel fellépő munkavállalók, munkakörök felvétele lett volna a kedvezményezettek listájára. A napokban elkészült kormányzati koncepcióból azonban az olvasható ki, hogy 2005-ig - a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvény eddig teszi lehetővé a jelenlegi rendszer működését - megszűnik a korkedvezmény. A kabinet szerint a korkedvezmény jelenleg "diszfunkcionális", mert bár elismeri egyes munkakörök egészségkárosító hatását, azokat nem előzi meg. A kormány a munkavédelmi előírások betartásában, az egészségi ártalmak mielőbbi felismerésében, a munkavállalók káros környezetből való kiemelésében látja a megoldást.
Borsik János, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke vitára alkalmatlannak tartja a javaslatot. Teljességgel szakmaiatlan felvetés szerinte a munkavállalók káros környezetből való kiemelésének víziója, hiszen egy éjszaka dolgozó buszsofőr vagy mozdonyvezető nem szállíthatja az utasokat nappal. - Nagy bátorság kell ahhoz, hogy a kormány ilyen, közel százezer munkavállalót hátrányosan érintő javaslattal állt elő - fogalmazott Borsik, és kijelentette: az Országos Érdekegyeztető Tanács pénteki ülésén az előterjesztés visszavonására szólítják fel a kormányt.
Forrás: Magyar Nemzet
fideszfrakcio.hu