Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az iraki rendőrök több mint 40 százaléka félelmében távozott

Megtorlástól tartva az iraki rendőrök több mint 40 százaléka távozott a belügyminisztérium kötelékéből, s jórészük átállt a fegyveres ellenállók oldalára.


Dátum: 2004-04-22 09:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=22568
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:55:25.697052, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mint Martin Dimpas amerikai tábornok, az 1. páncélos hadosztály parancsnoka csütörtöki rádiónyilatkozatában elmondta, a belügyi szolgálatból távozó rendőrök közül minden tizedik átállt a fegyveres ellenállókhoz, s az amerikaiak által kiképzett rendfenntartóknak csak mintegy a fele maradt hű a koalíciós erőkhöz.

A tábornok nem beszélt arról, hogy milyen fenyegetést kaptak a rendőrök, azt nyíltan elismerte, hogy a harci helyzet (amerikai szempontból) egyre súlyosabb. Nyilatkozata azt követően hangzott el, hogy a napokban Bászrában három rendőrörs ellen hajtottak végre támadást, amelynek következtében 69-en meghaltak és 235-en megsebesültek.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek