Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ismerjük-e Medgyessy vagy Ron Werber múltját?

Magyarországon kívül nem meglepő felvetés: a volt kommunista titkosszolgálatok befolyást gyakorolnak a kelet-európai országok belső viszonyaira, és a szolgálatok tagjainak kapcsolata 1990 után is megmaradt - közölte Kövér László csütörtökön a Hírtelevízióban.


Dátum: 2004-04-22 11:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=22577
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:55:28.500507, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Nem véletlen, hogy (...) közbeszéd tárgya az, hogy ennek a kormányzatnak a regnálása alatt a hálózat került hatalomra, (...) a bankárszférában éppúgy, mint a médiában (...), nem beszélve a politikáról meg mondjuk a rendőrfőkapitányunkról (...), ezek az emberek különböző helyeken, de pozícióba kerültek" - tette hozzá a Fidesz választmányának elnöke a Hír TV műsorában, ahol azon korábbi közléséről kérdezték, amelyben külföldi titkosszolgálatok befolyására utalt a magyar kormány tevékenységében.

Mint akkor fogalmazott: azt nézik az emberek a térképen, hogy "vajon melyik állam fővárosában székelő titkosszolgálatok mozgatják a szálakat a magyar kormányon keresztül".

"Ismerjük-e az ország miniszterelnökének múltját? (...) Tudjuk azt, hogy mit tett ő azokban a szép időkben, amikor D-209-es néven működött szt-tisztként az akkori KGB leányvállalataként működő magyar titkosszolgálatnál? Nem tudjuk" - mondta Kövér László a tv-műsorban, hozzátéve: nem nyílt mód arra, hogy felderítsék a kormányfő titkosszolgálati múltját, az ezzel kapcsolatos papírok sem kerültek elő.

A politikus kijelentette, Ron Werber MSZP-s kampánytanácsadó múltjáról sem lehet tudni semmit, arról, hogy van-e valami köze bármelyik titkosszolgálathoz. "Csak annyit tudunk róla, hogy ahol egyszer járt, ott fű nem terem" - fűzte hozzá.

A politikus, aki a parlament nemzetbiztonsági bizottságának elnöke, közölte, szívesen átadná az elnöki posztot egy szocialista képviselőnek, ha "megszabadulnak a kormányzati tehertől", mivel a vonatkozó törvény értelmében a bizottság elnökének ellenzékinek kell lennie.

Ezt azzal kapcsolatban mondta, hogy az MSZP frakcióelnöksége korábban felszólította Áder János Fidesz-frakcióvezetőt, hogy amennyiben Kövér László nem tudja bizonyítani a magyar kormány külföldi titkosszolgálatokkal való kapcsolatára utaló állításait, hívja vissza a nemzetbiztonsági bizottság elnöki tisztségéből.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek