Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nastase nem megy sem Aradra, sem Gyulára

Adrian Nastase román kormányfő nem vesz részt Aradon a Szabadság-emlékmű leleplezésének ünnepségén, és Gyulára sem látogat el - erősítette meg csütörtökön Despina Neagoe román kormányszóvivő.


Dátum: 2004-04-22 12:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=22578
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:55:28.798905, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A román kormányfő kíséretében Berlinben tartózkodó szóvivő az MTI-nek telefonon elmondta, hogy Adrian Nastase vasárnap nem lesz jelen az aradi megbékélési emlékpart avatásának és az aradi Szabadság-emlékmű köztérre állításának ünnepségén. Gyulára sem utazik - mondta a szóvivő.

Korábbi értesülések szerint Nastase a magyarországi román ortodoxia napjai alkalmából utazott volna a magyar városba. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) korábban azt közölte, hogy a magyar és a román kormány egyaránt kapott meghívót az aradi ünnepségre.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek