Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Taxistüntetés a fővárosban pénteken

Száztagú konvojjal szerveznek tüntetést a fővárosi taxisok a hét utolsó munkanapjára. A demonstrálók a többször módosított fővárosi drosztrendelet bevezetése ellen kívánnak tiltakozni. A Fuvarozók Országos Demokratikus Szövetsége által szervezett megmozdulás résztvevői pénteken délelőtt, tíz óra körül indulnak el a városligeti Felvonulási térről. Cél a Köztársaság téri MSZP székház.


Dátum: 2004-04-22 13:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=22586
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:55:31.178849, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A száz tagú taxiskonvoj először a budapesti SZDSZ-iroda, majd a Köztársaság téri MSZP székház felé veszi útját, végül pedig a Főpolgármesteri Hivatal elé vonul majd. A tüntető taxisok mindhárom helyszínen petíciót adnak át az illetékeseknek, hogy ily módon is demonstrálják tiltakozásukat az általuk kifogásolt rendelettel szemben.

rtl.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek