A britek egy csokiért megmondják a jelszavukat
Egy most végzett kutatásból kiderült, hogy a britek 70 százaléka egy tábla csokiért megmondja különböző számítógépes regisztrációkhoz szükséges jelszavát. Egyharmaduknak ehhez még édesség sem kell, elég megkérdezni tőlük.
Dátum: 2004-04-22 15:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=22595
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:55:33.706327, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Négyötödük pedig a kérdezősködés során akaratlanul árulja el jelszavát, amely leggyakrabban családnevük, gyermekük, futballcsapatuk vagy háziállatuk neve. Bár a mintavétel nem reprezentatív, mindenképpen figyelemre méltó, hogy mennyire lazán kezelik a britek virtuális identitásuk védelmét.
A megkérdezetteknek átlagosan négy jelszavukra kell emlékezniük (bár volt, akinek negyvenre), húsz olyan weboldalt látogatnak, ahová a regisztráció után be kell jelentkezniük, és nyolcvan százalékuknak elege van a megjegyzendő jelszavakból. Kétharmaduk ugyanazt a jelszót használja az összes weboldalhoz.
Egy másik kutatás azt találta, hogy a britek utcai kérdőíves vizsgálat során gyakran megadják anyjuk leánykori nevét vagy saját születési időpontjukat. Az ilyen adatok illetéktelen kezekbe jutva fontmilliókban mérhető csalásokhoz vezetnek.
vilaggazdasag.hu - fideszfrakcio.hu