Szigorú biztonsági intézkedések New Yorkban
A Szövetségi Nyomozóiroda (FBI) terrorcselekmény veszélyére intő figyelmeztetése után szerdán New Yorkban olyan szigorú biztonsági intézkedéseket foganatosítottak, amilyeneket még a tavaly szeptember 11-i merényletek óta sem rendeltek el, s egy vakriadó miatt a Brooklyn-hidat is lezárták.
Dátum: 2002-05-23 10:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2150
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:34:12.788421, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az amerikai metropolis számos hídjánál és alagútjánál őrszemek posztoltak, akik megállították és átvizsgálták a gyanús gépjárműveket. Megerősítették az ismert középületek és olyan nevezetességek őrizetét, mint a Szabadság-szobor.
Sokhelyütt fennakadás volt a közlekedésben, főleg a Brooklyn-hídnál, amelyet átmenetileg lezártak, miután egy gyanús csomagra bukkantak, amely azonban ártalmatlannak bizonyult.
Az FBI kedden adta ki a figyelmeztetést, a számos hazafias rendezvényt felvonultató, sűrű utasforgalommal járó ünnepi hétvége küszöbén. Mint a nyomozóiroda jelezte, a hatóságok "meg nem erősített és homályos információkat" kaptak olyan városi szimbólumok elleni terrortámadások eshetőségéről, mint a Brooklyn-híd vagy a Szabadság-szobor. A média szerint az értesülés a kubai Guantánamón lévő amerikai támaszponton őrzött feltételezett terroristák egyikétől származik. Némelyiküket azzal gyanúsítják, hogy az al-Kaida terrorhálózathoz tartozik.
A New York-i rendőrség hangsúlyozta, hogy "általános" és semmivel alá nem támasztott figyelmeztetésről van szó, de hozzátette: kerülni kívánja a legcsekélyebb kockázatot is, és fel akar készülni minden eshetőségre. Michael Bloomberg polgármester tudatta a keleti parti nagyváros lakóival és a látogatókkal, hogy nincs okuk távol maradni a háborús hősök emléknapja rendezvényeiről. Ezek közé tartozik a szerdán megkezdődött flottahét, amelynek tetőpontja a Hudson folyón tervezett flottaparádé lesz. A hosszú hétvégét amerikaiak százezrei használják ki rövid nyaralásra.
Amerikai vezetők az elmúlt napokban újabb merényletek lehetőségére figyelmeztették a lakosságot. Richard Cheney alelnök úgyszólván biztosra vette a további támadásokat, Robert Mueller FBI-főnök pedig "elkerülhetetlennek" ítélte az Izrael elleniekhez hasonló öngyilkos merényleteket. Donald Rumsfeld védelmi miniszter arra számít, hogy a terroristák előbb-utóbb tömegpusztító fegyverek birtokába jutnak - emlékeztetett a dpa.