Centrum Párt - MSZP: elítélték a kopogtatócédula-hamisítót
Szegedi szocialista-centrumos önkormányzati képviselőt mondott ki bűnösnek a bíróság az úgynevezett makói cédulahamisítási ügyben. A két évvel ezelőtti országgyűlési választások során Makón a Centrum Párt jelöltjének nem sikerült összegyűjtenie a szükséges 750 kopogtatócédulát. A problémát úgy próbálták orvosolni, hogy a Magyar Autósok Pártja jelöltjének 79 darab céduláján javítófestékkel áthúzták az eredeti nevet, és ráírták a centrumos jelölt nevét. A centrumos Pászti Ágnes, aki Orbán Viktor szegedi nagygyűlése után javaslota, hogy Szegeden tiltsák be az ilyen rendezvényeket, közokirat-hamisítást követett el.
Dátum: 2004-04-22 16:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=22597
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:55:34.310832, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A választási bizottság tagjai felfigyeltek a megváltoztatott tartalmú szelvényekre és értesítették a rendőrséget. A bíróság ítélete szerint az első rendű vádlott, Pászti Ágnes, a Centrum Párt szegedi gesztora, a szegedi önkormányzat jelenlegi tanácsosa kezdeményezte a cédulák kijavítását. A bíróság a vádlottat közokirat-hamisítás kísérletéért bűnösnek mondta ki és 126 ezer forintos pénzbüntetéssel sújtotta. A Bács-Kiskun Megyei Bíróság az első fokon hozott ítéletet csütörtökön helyben hagyta, így az jogerős.
Az önkormányzati választások után Pászti Ágnes az egyik alpolgármesteri szék várományosa volt Szegeden, a baloldali városvezetés azonban úgy döntött, megvárják, míg Pászti tisztázza magát és addig a kultúráért, egészségügyért és az egyházakért felelős tanácsosként dolgozik.
Mint ismeretes, Orbán Viktor szegedi gyűlése után Pászti Ágnes kezdeményezte Szegeden azt az önkormányzati döntést, hogy tiltsák ki a templomok környékén lévő közterekről a politikai rendezvényeket.
Pászti Ágnes a Centrum, a Kapolyi-féle MSZDP és a Magyar Szocialista Párt közös jelöltje volt a 2002-es önkormányzati választáson.
hirtv.hu - fideszfrakcio.hu