Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Folytatódhat a Sorstalanság forgatása

A Sorstalanság című film folytatásához szükséges pénzügyi konstrukciót sikerült olyan állapotba hozni, hogy az érdekelt felek együttműködése lehetővé teheti a produkció befejezését - mondta el a Magyar Mozgókép Közalapítvány (MMK) kuratóriumának csütörtöki ülése után Grunwalsky Ferenc, a testület elnöke.


Dátum: 2004-04-22 18:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=22602
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:55:35.825114, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Egész héten át erről tárgyaltunk, ennek alapján született meg az általunk hozott határozat" - mondta Grunwalsky Ferenc.

A közlés szerint az MMK kuratóriuma "a Sorstalanság című film válságos helyzetének kezelése érdekében vállalja, hogy koordinálja a magyarországi forgatás folytatásához és befejezéséhez szükséges anyagi és jogi feltételek megteremtéséért végzendő munkát".

A gyártási feladatok ellátásával a testület a Magyar Mozgókép Kft.-t bízza meg - olvasható a határozatban.

A kuratórium az újonnan létrehozott társaságot jelölte ki a magyar koprodukciós partnernek, és felhatalmazta, hogy mint filmelőállító "készítse elő és kösse meg a Magic Média Rt.-vel, valamint más harmadik személyekkel a legrövidebb határidőn belül mindazokat az engedményezési és egyéb szerződéseket, amelyek szükségesek a produkció új keretek között való folytatásához".

A testület hozzájárult ahhoz, hogy a Magic Média Rt. a Magyar Mozgókép Kft.-re engedményezze a kormány által biztosított támogatási összeg még nem folyósított részét, valamint a 2003. évi magyar és külföldi részvételű filmalkotások gyártásának támogatására kiírt pályázaton elnyert támogatási összeget.

Az előbbi pénzösszegek a produkció biztonságos folytatása érdekében kizárólag a Magyar Mozgókép Kft.-nek közvetlenül folyósíthatók - tartalmazza a határozat.

(A magyar állam az MMK-n keresztül 920 millió forinttal támogatja a 2,5 milliárd forintos összköltségű alkotást.)

A kuratórium felkéri a Magyar Mozgókép Kft.-t, hogy a Sorstalanság produkció folytatásával és befejezésével kapcsolatos produceri feladatok ellátására kössön szerződést Hámori Andrással, illetve az általa megjelölt céggel. (A magyar származású kanadai szakember volt Szabó István A napfény íze című filmjének producere.)

A szerződés szövegét aláírás előtt a kuratórium hagyja jóvá. A forgatás folytatása nem kezdhető meg a produceri szerződés aláírását megelőzően, továbbá a forgatás megindításának feltétele, hogy a teljes magyarországi forgatás megvalósításának pénzügyi fedezete rendelkezésre álljon - szögezte le határozatában a kuratórium.

A testület szükségesnek tartja, hogy "folytatódjék a Magic Média Rt. támogatási szerződéses kötelezettségei eddigi teljesítésének teljes körű vizsgálata".

Az irodalmi Nobel-díjas Kertész Imre azonos című regénye alapján készülő film forgatása pénzügyi problémák miatt immár két és fél hónapja szünetel. Korábbi hírek szerint április 26-ra tervezték a munka folytatását.

Gréczy Zsolt, a produkció sajtóreferense az MTI-nek csütörtökön azt mondta, áprilisban már biztos, hogy nem kezdődik el a forgatás.

A nemzetközi koprodukcióban készülő filmet 11 hét alatt tervezik leforgatni. A decemberben kezdődött forgatásból hátra van még hat hét Magyarországon - Fóton, Dunaújvárosban, Piliscsabán és budapesti helyszíneken -, továbbá egy hét Németországban, egy Lipcse melletti helyszínen.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek