Népszavazás lesz a kórházprivatizációról
Az Országos Választási Bizottság (OVB) csütörtöki ülésén határozatot hozott arról, hogy eredményes a kórházprivatizáció ellen indított munkáspárti népszavazási kezdeményezése, miután mintegy 230-240 ezer hiteles aláírás gyűlt össze.
Dátum: 2004-04-22 18:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=22604
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:55:36.400403, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"A választási bizottság határozatot hozott arról, hogy a népszavazási kezdeményezés eredményes" - mondta Ficzere Lajos, a testület elnöke. Tájékoztatása szerint az OVB a kezdeményezés eredményességéről tájékoztatja az Országgyűlés elnökét.
Ficzere Lajos közölte: az Országgyűlésnek a Munkáspárt által megfogalmazott kérdésben ügydöntő népszavazást kell kiírnia. A jogszabály értelmében 200 ezer hiteles aláírás esetén az Országgyűlésnek döntenie kell arról, hogy 90 napon belül mikorra írja ki a népszavazást.
Belügyi források arról tájékoztattak, hogy a Munkáspárt a szükségesnél 30-40 ezerrel több aláírást gyűjtött össze. Az aláírásokat a Belügyminisztérium központi hivatala ellenőrizte. A hivatal a párt által összegyűjtött 323 ezer aláírás alapján megállapította: legkevesebb 239 ezer és legfeljebb 244 ezer hiteles aláírás gyűlt össze.
Az íveken a következő kérdést tették fel a kezdeményezők: "Egyetért-e Ön azzal, hogy az egészségügyi közszolgáltató intézmények, kórházak maradjanak állami, önkormányzati tulajdonban, ezért az Országgyűlés semmisítse meg az ezzel ellentétes törvényt?".
Az Alkotmánybíróság december 15-én ugyan megsemmisítette a kórháztörvényt, de a Munkáspárt folytatta az aláírásgyűjtést.
Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnöke az OVB-döntés után nyilatkozatot adott át az MTI-nek, "Nem engedjük kiherélni a népszavazást!" címmel.
"A Munkáspárt követeli, hogy a kormány minden fórumról vonja vissza az egészségügyi ellátásszervezőkről szóló törvény tervezetét. A kormány ellátásszervezés címén lopakodó privatizációt kíván végrehajtani. A Medgyessy-kormány ezzel otromba, antidemokratikus módon becsapja a közvéleményt, kész helyzetet akar teremteni a népakarat kinyilvánítása előtt, magyarán kiheréli a népszavazást" - áll a Munkáspárt elnöksége által jegyzett nyilatkozatban.
Thürmer Gyula azt mondta: a Munkáspárt felhívja a parlamenti pártokat arra, hogy az Országgyűlés késedelem nélkül, a lehető legkorábbi időpontra írja ki a kórházprivatizáció elleni népszavazást.
MTI - fideszfrakcio.hu