Zsidók deportálásában vett részt a népegészségügyi program névadója?
Kökény Mihály egészségügyi miniszter a Magyar Tudományos Akadémiát kérte fel, hogy tisztázzák a népegészségügyi program névadója, Johan Béla II. világháborús szerepét - mondta el a miniszter csütörtökön; korábban a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum már vizsgálta a Johan Béla ellen felhozott vádakat.
Dátum: 2004-04-22 19:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=22605
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:55:36.703861, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az egészségügyi tárca február végén közölte, hogy megvizsgálják Johan Béla, a népegészségügyi program - és az Országos Epidemiológiai Központ - névadója életútját, mert egy szervezet felhívta a figyelmet arra, hogy a járványügyi szakembernek a Sztójay-kormány belügyi államtitkáraként része volt zsidó orvosok deportálásában.
"Megilleti az ártatlanság vélelme"
Kökény Mihály elmondta: annak a vizsgálatnak az eredménye, amelyet a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum és Könyvtár szakértői februárban kezdtek el, és a család által rendelkezésre bocsátott dokumentumok "nem támasztják alá a Johan Béla ellen felhozott vádakat".
"Ezzel együtt a Magyar Tudományos Akadémia elnökét felkértem, hogy az MTA Történettudományi Intézete is ebben a kérdésben foglaljon állást. Azt gondolom, hogy ha a Tudományos Akadémia ezt az ügyet megnézi és állást foglal, az mindenképpen mértékadó lehet" - tette hozzá. Közölte: azért kérte fel az MTA-t egy újabb vizsgálat elvégzésére, mert "nagyon biztos akar lenni a dologban".
A népegészségügyi programot négypárti konszenzus alapján nevezték el Johan Béláról, s akkor a politikai pártok szakértői sem jelezték, hogy ezzel kapcsolatban aggályaik lennének - mutatott rá a miniszter.
Kökény Mihály februárban úgy nyilatkozott: "Johan Bélát még holtában is megilleti az ártatlanság vélelme". Közölte azt is, hogy a Semmelweis Orvostörténeti Múzeumot bízza meg az összes dokumentum beszerzésével, tanulmányozásával és a megfelelő jelentés elkészítésével.
A minisztérium szerint nem ügy
A tárca címzetes államtitkárának, Jakab Ferencnének februári tájékoztatása szerint a Füstirtók Egyesülete már többször kezdeményezte Johan Béla szerepének tisztázását, ezért döntött úgy a tárca, hogy vizsgálatot indít. Korábban a minisztérium számára "ez nem volt ügy", a népegészségügyi program végrehajtására koncentrált.
Téves életrajz a parlamenti határozatban
Jakab Ferencné közölte: "Johan Béla a közegészségügyben, járványügyben, járványügyi biztonságban sokat tett a közegészségügyért, ezért kapta nevét a népegészségügyi program". Mint mondta, a program elfogadásakor az országgyűlési határozatban szerepelt Johan Béla életrajza, többi között azzal a megállapítással, hogy "1944-ben a német megszállás után állásától megfosztották, majd internálták". Az életrajz összeállítójáról nincs ismerete - mondta akkor.
Az életrajz szerint Johan Bélát 1925-ben nevezték ki az Országos Közegészségügyi Intézet élére. Ő hozta létre a fertőző betegekről szóló jelentési rendszert, elindította a védőnők, és megreformálta a tiszti orvosok képzését.
Ha Johan Béla "érdemtelenné válik a program nevének viselésére", van lehetőség a név megváltoztatására - közölte Jakab Ferencné.
A gyermekdohányzás ellen küzdő Füstirtók Egyesület elnöke, Félix Péter az korábban elmondta: Ungváry Krisztián történész 2003. júniusi cikke alapján kérték a tárcától, vizsgálja meg, méltó-e Johan Béla arra, hogy a program névadója legyen, de Kökény Mihály egészségügyi miniszter elhárította a vizsgálatot.
Zsidó orvosok deportálásában vett részt
Johan Béla 1944. március végétől 1944. augusztusáig a Sztójay-kormány egészségügyért felelős belügyi államtitkáraként részt vett a zsidó orvosok deportálásában, vagyis nem igaz, hogy 1944-ben a német megszállás után állásától megfosztották, majd internálták - mondta februárban Ungváry Krisztián. Úgy fogalmazott: "mindenkit, akit deportálni akart a magyar kormány, előbb ki kellett rúgni az állásából azonnali hatállyal, meg kellett vonni a nyugdíjjogosultságát, el kellett bocsátani a magyar állam kebeléből. Az erről szóló iratokat Johan Béla írta alá saját kezűleg minden olyan személy esetében, aki a magyar egészségügyben dolgozott."
"Nem volt náci"
Ungváry tájékoztatása szerint Magyarországon, a Felvidéken, Délvidéken és Erdélyben összesen mintegy 5000 ezer zsidó orvos élhetett, valamint szintén több ezerre tehető a zsidó gyógyszerészek száma. "Az illetőket Johan Béla elbocsátotta a magyar egészségügyből, ezután váltak deportálhatóvá" - mondta a történész. "Johan Béla nem volt náci, nem voltak szélsőséges politikai nézetei, annál szomorúbb a kép, hogy jobb tudása és jobb érzése ellenére végigasszisztálta ezt az egész folyamatot" - fűzte hozzá.
Kiemelte ugyanakkor, hogy Johan Béla 1944 március 19. előtt, a belügyminiszter, Keresztes-Fischer Ferenc támogatásával, zsidó orvosokat közérdekű munkaszolgálatosként kirendelt különböző kórházakba, ahol orvosként, vagy gyógyszerészként dolgozhattak, s ezzel elkerülhették, hogy "elvigyék őket Ukrajnába aknát szedni (...), ezeket az embereket így ideiglenesen a munkaszolgálattól megmentette."
Véleménye szerint Johan Béla személye nem alkalmas arra, hogy nemzeti egészségügyi programot nevezzenek el róla, ugyanakkor azt mondta, mivel "Johan Béla egészen kiváló közegészségügyi szakember, egy közegészségügyi intézetben szobrot, vagy emléktáblát kirakni vagy közegészségügyi intézményt elnevezni róla, ez ellen nem tiltakozom".
"Nyilván nem volt hős"
Kertai Pál, az ÁNTSZ 1991-ben kinevezett első tiszti főorvosa elmondta: ő javasolta 1997-ben, hogy az Országos Epidemiológiai Központot Johan Béláról nevezzék el, ugyanakkor hozzátette: "nem volt ellenálló, de nem hiszem, hogy bármiféle aljasságban szerepe lett volna, (...) félt, nyilván nem volt hős, aki kiállt".
MTI - fideszrakcio.hu