Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Duray Miklós: a nemzetpolitika a jobboldali pártokhoz kötődik

Magyarországon mindkét kormányváltó párt választási retorikájában szerepelt a státustörvény módosítása, de remélem, hogy a kormányzási felelősség sok mindennek az újragondolására készteti a hatalomra kerülőket - mondta szerdán Duray Miklós Sárváron.


Dátum: 2002-05-23 10:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2153
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:34:13.720624, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának ügyvezető alelnöke Az évezrednyitó beszélgetések című előadássorozat meghívottjaként tartott előadást a Vas megyei városban.

Duray Miklós szerint jó lenne, ha nem kerülne sor olyan beavatkozásra - sem a státustörvényt, sem a Magyar Állandó Értekezlet menetét illetően -, amely lényeges módosítást jelentene.

Hozzátette: a nemzetpolitika Magyarországon a rendszerváltozástól számítva a jobboldali, illetve centrista pártokhoz kötődik.

- Ezért természetes, hogy most, a kormányváltás idején féltjük a nemzetpolitikát, de reméljük, nem válik ideológiák és érdekek áldozatává - jelentette ki.

Duray Miklós annak a véleményének adott hangot, hogy a más ideológiát képviselő pártok is vállalhatják a nemzetpolitikaként megfogalmazott értékrendet.

A szlovákiai magyar képviselő parlamenti székének nemrégiben történt leláncolását kommentálva megjegyezte: akadnak olyan személyek, akik politikájának lényege a magyarellenesség.

- Szlovákiában is közelednek a parlamenti választások, s egyébként is sokan szeretnék a magyarok rovására sütögetni a pecsenyéjüket - mondta a Duray Miklós Sárváron.

Kapcsolódó elemek