Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hajdúságban is felütötte fejét a Werber-vírus

Hétről hétre megtervezték a Hajdú-Bihar megyei jobboldal lejáratását - derül ki a Magyar Nemzet birtokába jutott dokumentumból. Oláh Lajos, az MSZP megyei elnöke a lapnak azt állította: a dokumentum nem a párt érvényben lévő kampánystratégiáját tükrözi. A koncepció szerint az állítólagos ingatlanpanamák felemlegetése főként a kampányidőszak első felében várható, de a szocialisták nem kímélik Kósa Lajos fideszes polgármester személyét sem.


Dátum: 2004-04-23 11:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=22631
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:55:44.661782, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Helyi ingatlanpanamák hangoztatása, valamint Kósa Lajos fideszes debreceni polgármester "személyes ügyei (vagyongyarapodás, diploma, személyzeti politikája, EU-val kapcsolatos mulasztásai és radikális polgári körös kijelentései)" is szerepelnek az MSZP Hajdú-Bihar megyei kampánytervei között - derül ki egy Magyar Nemzethez eljuttatott dokumentumból. A március 15-től június 6-ig terjedő időszakra előre megtervezett akciók és médiaesemények között szerepel egyebek mellett például az is, mikor jelentik be, hogy "az MSZP a megyében a várakozásoknál gyorsabban és több ajánlószelvényt gyűjtött össze".

A koncepció szerint míg az ingatlanpanamák felemlegetése főként a kampányidőszak első felében, addig a városi vagyonkezelő holdingot érő támadások később kapnak jelentősebb hangsúlyt. Április végére, május elejére tervezték, hogy ezekkel kapcsolatos tényfeltáró írások jelennek meg országos napilapokban. A szerzők a Kósa Lajos elleni támadást szintén május első felére tervezték. A dokumentum szerint a nagyerdei stadion átépítése, illetve az ezzel kapcsolatos "pénzkeresés" végigkíséri a kampányt.

Igaz, az elképzeléseket némiképp áthúzta, hogy a polgármester a sportminiszternek és a város szocialista politikusainak írt levelében az átépítés támogatását szorgalmazta, s ezért - áll a levélben - az önkormányzat jelentős forrásokat különített el költségvetésében a projekt beindításához, és arányaiban hasonló mértékű támogatást vár a kormánytól is.

A terv - amelynek elkészülte ugyan korábbra datálható, mint a néhány héttel ezelőtti Ron Werber-Tóbiás József-féle eligazítás, ám annak lényegével egyezik - csak kisebbik részében foglalkozik az uniós kampánnyal, nagyobbrészt helyi, belpolitikai ügyeket taglal, ám az MSZP csak saját elképzelésének egy részét tudta megvalósítani. A koncepciónak megfelelően nagy hangsúlyt kap "a régió a magyar Burgenland lehet" elképzelés, észrevétlen ugyanakkor például az EU-roadshow. Állandó témává tettek néhány ingatlanügyet, s a vagyonkezelő holdinggal is sokat foglalkoznak.

Oláh Lajos, az MSZP megyei elnöke a Magyar Nemzet felvetésére, mely szerint a kampánytervben túl sok a negatív elem, elmondta: ilyen eszközökhöz csak akkor nyúlnak, ha támadás éri a pártot. Felhívta a figyelmet arra, Kósa Lajost sem támadták a vele kapcsolatban a lap által felsorolt ügyek miatt. Arra a közbevetésre, hogy ezt a koncepció szerint május 3. és 9. közötti hétre tervezték, azt válaszolta: várjuk meg, mi lesz akkor. A Magyar Nemzet kérdésre, vajon mi az oka, hogy több minden nem teljesült a felsoroltakból, leszögezte: ehhez a lapunak semmi köze, hiszen ez a párt belső ügye.

Megjegyezte ugyanakkor, hogy a Magyar Nemzet nem korrekt a stadionépítéssel kapcsolatos tudósításaiban, mert nem közölte, hogy Gyurcsány Ferenc sportminiszter támogatni kívánja azt. Arra a kérdésre, miképpen lehetséges március elején lejegyezni, hogy április 19-25. között bejelentik: az MSZP a megyében a várakozásoknál gyorsabban és több ajánlószelvényt gyűjtött össze, annyit mondott: a legtöbb ajánlószelvényt tényleg ők gyűjtötték össze, ám nem jelentik be, bár megtehetnék.

A politikus később felkereste a Magyar Nemzetet, és közölte: utánanézett, az általunk ismertetett időbeli bontású tervet az elnökség nem ismeri, nem tárgyalta, s az elfogadottban nem szerepel például a Kósa Lajossal kapcsolatos megállapítás.

mno.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek