Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

20 milliárd helyett 650 millió jut az idegenforgalomra

A 2002-es esztendőhöz képest az idegenforgalom harmincszor kevesebb támogatást kap az idén. A támogatások drasztikus csökkentése az idegenforgalmi ágazat versenyképességét veszélyezteti a csatlakozás küszöbén - mondta Lasztovicza Jenő pénteki sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2004-04-23 12:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=22633
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:55:45.306208, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Lasztovicza Jenő emlékeztetett, hogy 2002-ben az ágazat támogatása 20 milliárd forintot tett ki, míg az idén csak 650 milliót. Mint mondta, ez a jelentős támogatáscsökkenés az idegenforgalom versenyképességét veszélyezteti az uniós csatlakozás küszöbén. Hangsúlyozta, hogy az idegenforgalom több mint 300 ezer embernek biztosít munkahelyet. 2001-ben az országnak 4,2 milliárd euró bevételt hozott az ágazat, ami 107 százalékban fedezte a külkereskedelmi mérleg hiányát. Közölte azt is, hogy a tavalyi bevételek csak 37 százalékban fedezték a külkereskedelmi mérleghiányt.

Lasztovicza Jenő hangsúlyozta, hogy a Magyar Turizmus Rt. költségvetése az utóbbi években jelentősen csökkent, és úgy tudja, hogy a társaság költségvetéséből most újabb 700 millió forintot zárolnak. Mint mondta, ez már a részvénytársaság működését veszélyezteti. Szerinte az a tény, hogy az idén a regionális idegenforgalmi bizottságok támogatására nem különítettek el forrásokat, jól mutatja, hogy a szocialisták számára nem fontos az idegenforgalom. A fideszes képviselő kifogásolta, hogy az idén csupán 200 millió forint áll rendelkezésre nagy idegenforgalmi rendezvényekre. Mint mondta, az idegenforgalmat nemcsak a támogatási rendszeren keresztül sújtja a kormány, hanem adóterhelésekkel is. Hangsúlyozta, hogy az idegenforgalmat terhelő átlagos adó 15 százalék, a duplája annak, mint általában az uniós tagállamokban. A politikus sajtótájékoztatóján felszólította a kormányt, hogy legalább az idegenforgalmi vállalkozásokat érintő áfaterhelést csökkentse.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek