A kormány határozott a pártok költségvetési támogatásáról
Készfizető kezességet vállal a kormány a Magyar Televízió és a Magyar Rádió működésének finanszírozásához - közölte a kormányszóvivő a kabinet szerdai ülését követő sajtótájékoztatón, Budapesten.
Dátum: 2002-05-23 11:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2154
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:34:14.016678, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Borókai Gábor elmondta: a döntés értelmében a Magyar Televízió közalapítvány kuratóriuma 12 milliárd, a Magyar Rádió közalapítvány kuratóriuma pedig 2 milliárd forintnyi hitel felvételéről dönthet.
- Ehhez a kormány készfizető kezességet, garanciát vállal - tette hozzá Borókai Gábor.
A hitelt a Konzumbank folyósítja mindkét közszolgálati médiumnak. A szóvivő elmondta, hogy a kormány egy tavaly decemberi határozatát módosítva a garanciavállalás feltételrendszerét változtatta meg.
Kérdésre válaszolva a kormányszóvivő közölte: a Duna Televízió 2 milliárd forintos költségvetési támogatását javasolják a következő kabinetnek.
Ugyancsak kérdésre reagálva Borókai Gábor jelezte: a sporttal kapcsolatos, több mint 9 milliárd forintos kötelezettségvállalásról még az előző ülésén döntött a kabinet.
A kormány elkészítette a felsőoktatás fejlesztésének kiemelt céljairól szóló dokumentumot, amely tartalmazza a hallgatói létszám emelését, a jóléti rendszer fejlesztését, a hátrányos helyzetűek esélyegyenlőségének segítését és a kormányzati ciklus során elindított beruházások befejezését.
Borókai Gábor beszámolt arról, hogy a kormány döntése értelmében a felsőoktatásban tevékenykedő oktatók közül 250-en részesülhetnek Széchenyi István-ösztöndíjban, és 150 pályázónak ítélték oda a Békési György-posztdoktori ösztöndíjat.
Hozzátette: a keretszámok megegyeznek a tavalyiakkal, az idén azonban kevesebben pályáztak a két ösztöndíjra.
Kérdésre válaszolva Borókai Gábor elmondta: Orbán Viktor leköszönő miniszterelnök csütörtökön adja át Medgyessy Péter kijelölt miniszterelnöknek a kormányzati átadás-átvétellel kapcsolatos dokumentumokat. Jelezte: Medgyessy Péter kérte a főtisztviselői kar névsorát is.
Orbán Viktor irodájának elhelyezése kapcsán feltett kérdésre válaszolva Borókai Gábor hangsúlyozta, hogy a kormánynak nincs oka visszavonni az erről hozott határozatot, az ügyben a következő kabinet saját belátása szerint dönthet. Hozzáfűzte: amennyiben Medgyessy Péter igénybe venné a Sándor-palotát, a Parlament épületében jelentős hely szabadulna fel.
A szóvivő tájékoztatása szerint a leköszönő miniszterelnök irodájának felújítását a parlament hivatala végzi, a helyiségeket a Miniszterelnöki Hivatal csak bérli.
Borókai Gábor közölte: a kormány egy olyan határozat meghozatalát tervezi, amelynek értelmében egy bizonyos időszakra megnyitják a Sándor-palotát a nagy nyilvánosság előtt.
A kormányszóvivő elmondta, a miniszterelnök csütörtök délelőtt nemzetközi sajtótájékoztatót tart a budai Várban lévő épületben.
Délután négy órakor ugyanott találkoznak a kormány tagjai, és hat órakor fogadást tartanak a politikai államtitkárok, a kormánybiztosok és a nagykövetek társaságában.
A szóvivő közlése szerint a kormány határozott a pártok támogatását érintő költségvetési fejezet módosításáról: a Fidesz 106,4, a Magyar Szocialista Párt 125, a Magyar Demokrata Fórum 110, a Centrum párt pedig 40 millió forinttal kap több támogatást az eddiginél.
A döntés értelmében a Független Kisgazdapárt (FKGP) 225, a Szabad Demokraták Szövetsége 7,5, a Magyar Igazság és Élet Pártja 85,8, a Munkáspárt 19,3, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) 26,5 és a Magyar Demokrata Néppárt (MDNP) 17,9 millió forinttal kap kevesebbet, mint eddig.
Ezzel az FKGP, az MDNP és a KDNP költségvetési támogatása megszűnik, ezek a pártok ugyanis nem érték el a választásokon az 1 százalékot.
A jövő évi költségvetés irányelveinek kidolgozására a munka megindult a Pénzügyminisztériumban, a tervezet - Borókai Gábor megfogalmazása szerint - az új kormány asztalára érkezik meg