Óvodabezárás miatt tiltakoztak a szülők Tollernél
Konfettit dobáltak a képviselők és a városházi alkalmazottak közé azok a szülők, akik egy óvoda bezárásáról hozott döntésen háborodtak fel Pécsett. A baranyai megyeszékhely képviselő-testülete csütörtökön tartott közgyűlést, melynek egyik napirendi pontja a Viktória utcai óvoda bezárása volt.
Dátum: 2004-04-23 14:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=22646
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:56:49.430831, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Havaria Press információi szerint a tervezet miatt tiltakozó szülők az ülés előtt egy száznál több aláírással ellátott petíciót is átnyújtottak a polgármesternek. Toller László, a város első embere azonban a leghatározottabban elzárkózott a kérés teljesítése elől. Ezt követően a jelenlévő szülők az ülésterem karzatán várták ki a kifogásolt napirendi pontot, s amint a számukra kedvezőtlen döntés megszületett, nagy mennyiségű konfettit kezdtek szórni a teremben ülőkre. A képviselőket ugyan nem érte, a karzathoz közelebb ülő hivatali alkalmazottakat viszont szinte beborította a szülők elégedetlenségének sokszínű bizonyítéka.
Az eset után a polgármester azonnal felszólította a biztonsági személyzetet, hogy vezessék ki a dobálókat a helyiségből. Ennek ellenére a szülők azt ígérték: ha kérésüket nem teljesítik, további színes ötletekkel fogják a feje tetejére állítani az önkormányzati hivatalt.
mno.hu - fideszfrakcio.hu